A látottak teljesen ellentmondanak a fizika és a valóság törvényeinek. Na EZT magyarázza meg valaki. Ez ugyanis tényleg magyarázat nélküli,
A történelemben először tudósok és a vallásos szakemberek fognak össze, hogy életre keltsék a Messiást. Vajon mi következhet be, ha
Tóth Gabi is reagált később az Instagramján egy sztoriban, kő kövön nem maradt. A stylist ismét visszavágott Tóth Gabinak, és
Serge Monast 1995-ben publikált „A torontói jegyzőkönyvek” (Les Protocoles de Toronto) c. dokumentumában megdöbbentő dolgok vannak leírva. A szerző szerint
A legenda úgy tartja, hogy a több száz éves dokumentum el is van átkozva. Tudósok foglalkoztak vele több ízben is,
A legabszurdabb az egészben az, hogy egy véletlen felfedezés során jutottak erre a végkövetkeztetésre. Ez most mindent megváltoztathat. Egy tudományos
Egyesek szerint ez az ördög órája, mások szerint a démoni entitások ilyenkor próbálják megszállni a testet, de van rá tudományos
Egy állítólagos jövőből érkezett időutazó megdöbbentő állításai kezdtek el keringeni a közösségi médiában. Egy férfi Tiktokon üzent, nem kevesebbet állít,
Egy valódi ördögi terv zajlik a fejünk felett? "Már az első páholyból fogják nézni, ahogyan mindennek vége szakad"- vélik sokan.