CímlapsztorikEgészségünk

Kemót kapott, eltávolították a mellét, majd kiderült: nem is volt rákos – sírva mesélte el egy interjúban

Egyre több ehhez hasonló botrányos eset lát napvilágot. Az onkológusközösség túlkapása, a gyógyszerlobbi szándékos “összezárása”?

Sarah Boyle esete nem egyedi, ugyanakkor az egyik legsúlyosabb, ami valaha történt mostanában.

A 25 éves anyukát úgy tették ki a borzalmas kemoterápiának, úgy vetették le a melleit, hogy később kiderült: nem is szenvedett mellrákban.

Hirdetés

Az eset rengeteg ijesztő dolgot tárt fel az egészségügyi rendszer működésével és esetleges korrupciójával kapcsolatban.

A fiatal anyuka a poklok poklát járta meg, kis híján meghalt.

Most elmesélte a világnak, mi történt vele, nehogy másokkal is megismétlődjön, ugyanis mint mondtuk, nem egyedi eset…

A kérdés csak az, hogy ez az egész vajon jelen van-e rendszerszinten…

Mint kiderült, egy csomó volt a mellében, de megnyugtatták, nem kell aggódni, hiszen csak egy jóindulatú cisztáról volt szó.

Boyle azonban nem tudott megnyugodni, és egy másik orvost is felkeresett a még pontosabb diagnózis érdekében. 2016-ban miután elvégezték a biopsziát, mellrákkal diagnosztizálták.

Miután eltávolították mindkét mellét és kemót kapott derült ki, hogy nem is volt rákos a 25 éves anyuka.

A fiatal anya hónapokon keresztül igen erős mellrák elleni kezelést kapott, majd amikor mindkét mellét eltávolították, kiderült, sosem volt mellrákja. Hónapokig szörnyű kínokat élt át a kétgyerekes anya, közben pedig az orvosok félrediagnosztizálták.

A biopsziát végző orvos egyetlen “kis” ballépése óriási traumát okozott a fiatal nőnek. Három évvel később, a most 28 éves Sarah Boyle úgy döntött, hogy eljött az ideje, hogy ország-világ előtt beszéljen történetéről.

Hirdetés

Első gyereke, Teddy születésekor, a csecsemő nem volt hajlandó csak az egyik melléből szopni, ekkor figyelt fel rá, hogy valami probléma lehet.

Mint kiderült, egy csomó volt a mellében, de megnyugtatták, nem kell aggódni, hiszen csak egy jóindulatú cisztáról volt szó. Boyle azonban nem tudott megnyugodni, és egy másik orvost is felkeresett a még pontosabb diagnózis érdekében. 2016-ban miután elvégezték a biopsziát, mellrákkal diagnosztizálták.

Az orvos arra is figyelmeztette, hogy a kemoterápia meddőséget okoz, így gondolatban Sarah arról is lemondott, hogy még valaha gyereke legyen. Szörnyű lelki kínokon ment keresztül, és még csak ezután jött a “java”:

Elkezdődött a kemoterápiás kezelés. Közben teherbe esett, de a kemoterápia miatt nem szoptathatta a második gyermekét, sőt még egy mellműtéten is átesett.

A tortúra után végül kiderült, hogy az egész procedúra teljesen felesleges volt, hiszen soha nem is volt rákos.

“Amikor azt mondják, hogy rákos vagy, borzasztó érzés, de, amikor kiderül, hogy feleslegesen estél keresztül az összes borzasztó beavatkozáson, az még szörnyűbb, az valósággal sokkoló”

– mondta Sarah, aki jelenleg egy jó ügyvéd segítségével szeretné kideríteni, mi is vezetett tulajdonképp ehhez a félreértéshez.

Az anyuka esete nem az első és nem is az utolsó a sorban.

Emlékeztetünk több korábbi esetre, sőt, nemrég az USA-ban volt egy drámai persorozat, mely során kiderült:

Egyes onkológusok anyagi haszonszerzés végett diagnosztizáltak egyébként egészséges embereknél rákot.

Csak remélni merjük, hogy ez az aljas és erkölcstelen gyakorlat nem terjed tovább az orvosok körében a világ többi részére.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!