CímlapsztorikÉrdekes világ

Későn fekszik a gyerek? Mentális zavarok fognak kialakulni nála – állítják pszichiáterek

Egy minden eddiginél nagyobb vitát kirobbantó, igen alapos kutatás látott napvilágot.

Ez lehet a pszichopaták és “sorozatgyilkosok”, “receptje”?

Nem hiába tartják úgy, hogy a gyerekek nőnek alvás közben.

Hirdetés

Az alvás azonban nem csak a növekedést befolyásolja, hanem más, mentális és élettani folyamatokat is.

Legalábbis ezt állítja több friss kutatás.

A legtöbb vezető pszichiáter mostani álláspontja szerint a késői lefekvés szokása súlyos károkat okoz a gyerekek mentális egészségében.

Jose Ferreira Belisario pszichiáter szerint azok a gyerekek, akik keveset alszanak, koncentrációs zavarokkal, szorongással és más mentális zavarokkal küzdhetnek.

Végső soron, és csak nagyon szélsőségfes esetekben, de ki lehet mondani, hogy a túlságosan sokáig való fennmaradás és kései alvás egy arra hajlamos egyénnél a pszichopátia kialakulását is elősegítheti.

Azt is elmondták, miért annyira fontos az alvás.

Az alvásnak több szakasza létezik, ebből a negyedik szakasz a legfontosabb, ekkor nő ugyanis a gyermek, mert működésbe lépnek az ehhez kapcsolódó hormonok.

Ezért mondják, hogy nem nő a gyerek, ha nem alszik eleget, és ennek az egyszerű mondásnak valódi alapja van.

Arról nem beszélve, hogy a gyermek nem fogja tudni kipihenni magát. Ezáltal romlik az agyi teljesítménye, a mentálhigiénéje is.

Hirdetés

Figyelj oda a saját alvási szokásaidra is. Sokkal jobban érzed majd magad, ha eleget alszol.

Ugyanezt alkalmazd fokozottan a gyermekednél.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.