CímlapsztorikÉrdekes világ

Kirobbant a 3. világháború: Putyin bevezényelte a hadsereget Kelet-Ukrajnába

Elkezdődött Putyin és Európa végjátéka… Megszólalt az Európai Unió elnöke és az ENSZ főtitkára is…!

A szakadár kelet-ukrajnai államok hivatalos elismerése után Vlagyimir Putyin orosz államfő utasította az orosz védelmi minisztériumot, hogy vezényelje be a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság területére békefenntartóként a hadsereg egységeit.

Az orosz-ukrán határ térségében – Fehéroroszországban, Nyugat-Oroszországban és a Krímben – mintegy 190 ezer orosz katona állomásozik, és nyugati források szerint a haderő mintegy fele már napok óta támadóállásban vár a parancsokra.

Hirdetés

Putyin egyben felszólította Ukrajnát, azonnal szüntesse be támadó hadműveleteit.

Kijevben viszont azt állítják, Ukrajnának nem áll szándékában erővel visszaszerezni a 2014-ben elveszített kelet-ukrajnai területeket, illetve a Krímet.

Egyelőre kérdéses, milyen határokkal ismerte el Moszkva az LNR-t és a DNR-t.

A szakadár köztársaságok ugyanis a 2014-ben elfogadott alkotmány szerint igényt tartanak Luhanszk és Donyeck megyék azon részeire is, amelyek jelenleg az ukrán kormányerők ellenőrzése alatt állnak.

A moszkvai jelzések arra utalnak, Putyinék is ezt tekintik a határnak. „Nem kizárt, hogy Oroszország határozottan fel fogja kérni Kijevet, hogy az ukrán haderő hagyja el ezt a területet” – közölte hétfőn Vjacseszlav Nyikonov, az orosz parlament külügyi bizottságának alelnöke.

A nyugati vezetők egyöntetűen elítélték a moszkvai döntést, amelyben elismerta a két szakadár államot.

Mint fogalmaztak, a lépés teljes egészében halálra ítélte a kelet-ukrajnai válság rendezését célzó 2014-es és 2015-ös minszki megállapodásokat.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint Moszkva a szeparatistáknak nyújtott pénzügyi és katonai segítséggel tovább szítja a konfliktust, az LNR és a DNR elismerésével pedig indokot teremtett ahhoz, hogy még egyszer megtámadja Ukrajnát.

Ursula von der Leyen, az EU Bizottság elnöke pedig azt hangsúlyozta, az unió továbbra is támogatja Ukrajna függetlenségét és területi egységét és újabb szankciókat léptet életbe azok ellen, akiknek közük volt a nemzetközi jog megsértését jelentő lépés megtételéhez.

Hirdetés

Az USA – még az orosz „békefenntartók” beküldéséről hozott döntés nyilvánosságra hozatala előtt

– szankciókat jelentett be a szakadár köztársaságok ellen.

Keddre virradó éjszaka, magyar idő szerint éjfél körül a The Guardian arról számolt be, hogy helyi források azt állították: orosz erők már be is léptek Ukrajna terülerére.

Legalábbis egy állítólagos szemtanú szállító autók sorát látta az éjszakában Donyeck közelében.

Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára Kijev szuverenitásának megsértésének minősítette azt, hogy Oroszország két kelet-ukrajnai szeparatista régiót függetlennek ismert el.

A főtitkár úgy véli, hogy az Orosz Föderáció döntése sérti Ukrajna területi integritását és szuverenitását, és nem egyeztethető össze az Egyesült Nemzetek Alapokmányának elveivel

– fogalmazott az AFP által publikált közleményében.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.