CímlapsztorikÉrdekes világ

Korlátozást vezetett be az olcsó üzemanyag tankolására a kormány

Itt a bejelentés és annak pontos részletei, ez nagyon sokakat érinthet, FIGYELEM!

Van elegendő üzemanyag az országban, marad az árstop is, ahhoz azonban, hogy normalizálódjon a helyzet, a kormány korlátozásokat vezetett be a visszaélésszerűnek tartott fogyasztás és a benzinturizmus ellen.

A szokatlan időpontban tartott Kormányinfó után a rendelet is megjelent az intézkedésekről.

Hirdetés

Szinte percekkel a bejelentés után megjelent és hatályba is lépett az a kormányrendelet, amelyben korlátozni igyekszik a kormány az üzemanyagárstop következtében a piaci árnál lényegesen olcsóbb üzemanyagok tankolását.

Az Orbán Viktor által szignál jogszabály értelmében nem lehet a 480 forintos hatósági áron forgalmazni üzemanyagot

a 3,5 tonnánál nehezebb, külföldi rendszámú járművek,
illetve a 7,5 tonnánál nehezebb össztömegű járművek (kamionok) számára.

A rendelet azzal igyekszik elejét venni annak, hogy ezek a sok esetben külföldi járművek az olcsóbb üzemanyagot tankolják, hogy március 13-a 0 órától csak nagy nyomású (80 liter/perc) kútfejen lehet értékesíteni üzemanyagot a számukra.

Ha ilyen egy normál töltőállomáson is rendelkezésre áll, úgy már 13-a előtt is azokon a fejeken tankolhatnak csak az érintett teherjárművek.

A helyzet normalizálása érdekében a négynapos hosszú hétvégére kamionstopot rendelnek el.

Nyugtatni próbálják a lakosságot, és menteni a helyzetet?

Nem véletlen, hogy a szokatlan időpontban, csütörtök este 21:30-ra meghirdetett kormányinfón Gulyás Gergely mellett Hernádi Zsolt, a legnagyobb hazai olajvállalat, a MOL elnök-vezérigazgatója is megjelent, együtt igyekeztek megnyugtatni a lakosságot arról, hogy a megnövekedett kereslet ellenére rendelkezésre áll az ország ellátásához szükséges mennyiség üzemanyagból.

A megnövekedett piaci igények teljesítése azonban nehéz helyzet elé állította a céget.

Hirdetés

Hernádi azt mondta, a nem rendeltetésszerű fogyasztók és a plusz tankolók megjelenése miatt drasztikusan megnőtt a benzinkutak forgalma, szerdán a szokásos forgalom háromszorosát tapasztalták.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.