Tudomány

Koronavírus: vörös jelzést adtak ki, egyre fiatalabbak a súlyos betegek!

Egyre nagyobb a baj? Megszólaltak Zacher Gábor is és más a hazai szakértők.

Vörös jelzést kapott Magyarország – a Közép-Dunántúl kivételével. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ besorolásánál ez a második legrosszabb jelzés.

Románia, Szlovénia és a három balti állam a legrosszabbak közé került.

Hirdetés

A romló fertőzöttségi adatok miatt Kazincbarcika városvezetése több helyszínen kötelezővé teszi a maszkviselést, és felfüggesztik az önkormányzati rendezvényeket.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ frissített adatai alapján a négyfokú skálán Magyarország a második legrosszabb besorolást kapta.

Falus Ferenc korábbi országos tisztifőorvos szerint ennek oka a kormány elhibázott járványkezelése.

Rusvai Miklós virológus úgy látja, hogy csökkent a betegek átlagéletkora. Több a beteg a fiatalok között, akik nem oltatták be magukat.

A virológus hangsúlyozta, hogy az influenzajárvány közeledtével érdemes beadatnai az influenza elleni védőoltást is.

„Ideális esetben, immunológiai szempontból jobb, ha legalább tíz nap-két hét eltelik a két oltás között.

Ha valaki megkapja a koronavírus oltást valamelyik nap, akkor minimum tíz napot várjon, mielőtt az influenza oltást is felveszi”

– hívta fel a figyelmet a szakértő.

Még mindig nincs arról adat, hogy Magyarországon a koronavírussal megbetegedettek hány százaléka vette fel az oltást.

Hirdetés

Hivatalos nyilatkozat pedig továbbra sincs arról, hogy a koronavírus-járvány 4. hullámát mennyire tartja súlyosnak a magyar kormányzat.

A portfolio.hu felkereste Zacher Gábort, a Hatvani Kórház sürgősségi osztályán dolgozó orvost, hogy mit tapasztal a kórházban.

Elmondása szerint minden orvos a sötétben tapogatózik, hivatalos adatokat senki sem lát. Tapasztalatok szerint 5 nem oltottra egy oltott jut az intenzív osztályokon.

Zacher Gábor azt mondta, továbbra is értetlenül állnak azelőtt, miért nem ismerhetik meg az új koronavírusos betegek oltási adatait.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.