Kosztolányi Dezső sötét oldala: igazi kokainista volt és ez csak a jéghegy csúcsa
Kevesen tudják, hogy Kosztolányi Dezsőnek is volt egy meglehetősen sötét, esendőbb oldala, amiről valamiért nem szoktak beszélni az irodalom órákon, pedig érdemes lenne, mer pont ettől lesz olyan emberi, mint mindenki más.
Kosztolányi Dezső egy beteges és ártatlan fiú volt, aki egész életében arra készült, hogy egyszer meg kell halnia.
Félt az ismeretlentől, hogy fel kell nőnie, hogy meg kell majd halnia, fél a doktorbácsitól, az iskolától, szinte mindentől gyerekként.
Erről a Szegény kisgyermek panaszai című munkájában olvashatunk.
Felnőttként ez a nézőpontja csak annyiban változott, hogy elfogadta a halál tudatának a tényét, de ettől még ugyanúgy rettegett tőle:
„majd én is túlesek rajta, mint annyi millió ember a világteremtése óta”
Láncdohányos volt és kávé függő is. Később pedig már más függőségek is kialakultak nála…
Ez az ember egy életen át füstölte magát, és még ha csak ez volna az egyetlen, amivel pusztította a saját életét.
Felesége visszaemlékezései szerint sokszor volt mámoros hangulatban, sokszor csöpögtetett az orrába valamit.
Fontos tudni az előzményeket is, amit ebben a videóban sorra vesznek:
Arany Zsuzsanna irodalomtörténész az egyik tanulmányában ezt írta:
„Kosztolányi a háborús években, illetve az azt követő időszakban esetenként, a húszas-harmincas években pedig talán folyamatosan élhetett drogokkal”
Természetesen nem csak a felesége figyelt fel a költő káros szenvedélyére. Édesapja 1918-ban így írt fiának, kifejezve ezzel aggodalmát:
“Nem tudjuk megérteni ma kapott leveledből azt, hogy miért kaptál te Hatvany bárótól karácsonyi ajándékul a hőmérő mellé oltó tűt?
Mi a csodának volna ez neked? Csak nem lettél morfinista vagy kokainista?
Nyugtass meg, kérlek, bennünket minél előbb e tekintetben is.”
Harmos Ilona szerint nagyon nehéz volt Kosztolányival együtt élni.
A nyaralások során folyamatosan elvonási tünetek gyötörték és az érdekelte, hogy a napi adagját biztosítani tudja.
Folyamatosan folyt az orra, ami valószínű nem a szer oka, hanem a következménye volt.
1933-ban járunk, amikor a költő a szájában észrevett egy szilvamag nagyságú piros duzzanatot az ínyén.
Egyből megnézette a fogorvosával és még nagyjából húsz mások orvossal. Megnyugtatták, azonban ez a duzzanat rákká fejlődött és 1936-ban gégemetszést is végezni kellett rajta.
Ebben az időszakban már csak írásban kommunikált, ekkor születtek meg a beszélő füzetek, és ez még nem minden.
Közben szerelmes lett egy másik nőbe, és ott akarta hagyni a feleségét.
Ennek ellenére az asszony mégis maradt vele, hogy ápolja a férjét. Kosztolányi ezt később szánta-bánta, és rájött, hogy csak őt, Harmos Ilonát szereti igazán.
Szállási Árpád híres magyar írók betegségeiről szóló tanulmánya szerint Kosztolányit
fiatal korában súlyos szénanátha gyötörte, s hogy csökkentse az orrnyálkahártya ingerlékenységét, gyógyszerész ismerőseitől vagy rokonaitól szerzett kokainnal ecsetelgette. Az antiallergiás hatás lassan szenvedéllyé vált.
1936-ban bekövetkezett az, amire egy egész életen át készült.
Kosztolányi Dezső ekkor 51 éves volt.
Forrás: Nyugat.hu
