CímlapsztorikTudomány

Közeleg a világvége: a tudósok leadták a vészjelzést az emberiség számára

Sokak szerint nemcsak fogy az időnk, de már késő is cselekedni.

gy elképesztő jelentés tartja most lázban a világot.

Arról van szó, hogy az emberiség közel van a saját elpusztulásához. 20 másodperccel közelebb állították a szimbolikus éjfélhez a világvége óráját.

Hirdetés

A képzeletbeli órát az Atomtudósok Bulletinje (BAS) hozta létre a második világháború után, tavaly és tavalyelőtt két perccel éjfél előtt állt az óramutató.

Most azonban 20 másodperccel előrébb, állították a mutatót, száz másodperc maradt, ami egyben igen vészjósló tényt tár az emberek elé.

Ez azt jelenti ugyanis, hogy 73 éves történelmünk óta soha nem voltunk ennyire közel a végzetes “megsemmisüléshez”.

A tudósok indokolni is tudták, hogy miért vagyunk ennyire közel a véghez.

Az okok: Nukleáris fenyegetés, klímaváltozás, információs háború…

A klímaváltozás és az egyre fokozódó országok közötti konfliktus ki fogja kezdeni a most még uralkodó, de megroppanó világbékét.

A nemzetközi helyzet rettenetes, nemcsak ezen veszélyek miatt, hanem azért is, mert a világ vezetői lehetővé tették, hogy elkopjon az nemzetközi politikai infrastruktúra, amellyel ezeket kezelni lehetett

-jelentették ki.

Rachel Bronson, a BAS elnök-vezérigazgatója így fogalmazott:

Hirdetés

“Most már másodpercekkel és nem órákkal, percekkel fejezzük ki azt, milyen közel áll az világ a katasztrófához…”

Ez egy igen komoly figyelmeztetés a civilizációnk számára.

Hogy aztán a fajunk hogyan hullik a semmibe, vagy abba a civilizációs temetőbe, amitől mindenki fél, nehéz megjósolni.

A legtöbben arra tippelnek, hogy amikor éjfélt üt majd a Végítélet órája, vagy egy atomháború, vagy valamiféle globális járvány söpör végig a Földön.

Valószínű, hogy ehhez köze lesz a globális felmelegedésnek is…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!