CímlapsztorikÉrdekes világ

Kulcsár Edina az új kapcsolatában nem ülhet férfiak közé, és szájra puszit sem adhat

Lehet hogy nem is volt annyira nagy “főnyeremény” ez az új hapsi Edina…?

Az exszépségkirálynő megdöbbentő válása, majd új párjának bemutatása hatalmas médiavisszhangot keltett, azonban a pár úgy érzi, kapcsolatuk elég erős ahhoz, hogy a sok kritika és negatív megjegyzés ellenére is mindenben kitartsanak egymás mellett.

Mivel Márknak nagyon összetartó a családja, és fontos neki, hogy a szerettei is jó kapcsolatot ápoljanak a párjával, így hamar sort kerítettünk a találkozásra, és abszolút azt látom, hogy elfogadtak. Én is jól érzem magam közöttük

Hirdetés

A jó kapcsolat ellenére persze vannak íratlan szabályok, amelyeket még meg kell szoknia a korábbi szépségkirálynőnek az új családjában.

Mint mindenben, ebben is folyamatosan csiszolódunk.

A legtöbb hagyományról már hallottam, de Márk azzal is tisztában van, hogy mivel a médiában dolgozom, ebből adódóan minden feltételnek nem biztos, hogy eleget tudok tenni.

Erről is sokat beszélgettünk, nagyon empatikus, jól áll a helyzethez és a személyemhez.

Az elvárásai olyanok, amit nőként teljesen magától értetődőnek gondolok.

Ilyen az is, hogy például nem viselkedek más férfiakkal túlságosan közvetlenül.

Talán csak arra az egyre lesz nehéz odafigyelnem, hogy a család és a gyerekek előtt nincs közöttünk csók.

De még egy szájra puszi sem fér bele. Ezzel még meg kell barátkoznom

– fogalmazott a modell.

Hirdetés

Varga Márk azt mondja, nem várja el, hogy párja teljesen felvegye a roma szokásokat, ő is hajlandó kompromisszumokra.

Azt is hozzátette, annyira jól működnek együtt, hogy nem kell külön semmit kérnie. Példaként említette, hogy náluk az a szokás, ha nyolc férfi leül egy asztalhoz üzleti dolgokról beszélgetni, akkor nem ül oda közéjük egy nő, és fordítva.

A családtagok körében azonban ez másképp működik. Olyankor mindenki együtt van, a férfiak és a nők egyaránt.

Ami még fontos náluk, hogy szívélyesen fogadják a hozzájuk érkező családtagokat, de G.w.M szerint Kulcsár Edina ebben is profi.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!