Érdekes világ

Macron, Merkel, Károly herceg előkészítik a globális mesterterv következő lépcsőjét?

Egy emberként álltak ki a világ elé, mind koronavírusosan.

Egyre több híres ember, sztár, politikus tette ugyanezt az elmúlt hetekben.

Egy korszakváltás előkészítése zajlik, vagy mindezen folyamatok csak a véletlen művei? Az Egységes világkormányzás mögötti lehetséges igazságokról…

Hirdetés

A Földbolygóért folytatott harc a csúcspontjához érkezik, amikor az ellenálló erők megpróbálják a „koronavírus pandémiát” felhasználni napirendjük megvalósításához.

Több forrás egyetért azzal, hogy a felszabadító erők a Kazár Maffia letartóztatására használják a világ lezárását, miközben a sátánisták azt remélik,

hogy beolthatnak és mikrochippelhetnek minket.

Szinte úgy tűnik, mintha a valóság két irányba folyna, az egyik változat félelmet és halált ígér, a másik pedig a bolygó felszabadulásának lélegzetelállító előrejelzését.

Először nézzük meg, mit mondanak a fehér kalaposok.

A CIA és a Pentagon fehér kalaposai szerint Shinzo Abe japán miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, Angela Merkel német kancellár, az Egyesült Királyság Károly hercege és még sokan mások „koronavírussal fertőzöttek”.

Valamiért ezek az emberek fontosnak tartották, hogy a járvány idején időről-időre megszólaljanak.

Ez pedig sok összeesküvés elmélet szerint azért történik, hogy ezzel kondicionálják a társadalmat a jelen vészhelyzet alatt bizonyos dolgok elfogadására.

Mint például a szabadságjogok jelentős megnyirbálása…

Hirdetés

De ezek persze csak összeesküvés elméletek, az igazi célokat senki sem tudja, már ha valóban van egyáltalán bármiféle értelmezhető logika a színfalak mögött úgymond.

Sokakban felmerült szintén összeesküvés szintjén – tehát egyelőre nem bizonyítottan – a koronavírussosság egy kódszó arra, hogy ezeket a fontos vezetőket a régi világrenddel együtt meg kell “buktatni”.

Avagy Merkel, Macron, a jelenlegi világrend vezetői átadják a stafétát az eddig ismeretlen vezetőknek, akik eddig nem igazán voltak előtérben.

De hogy pontosan mi áll ezek mögött, azt majd a jövő dönti el, ahogyan azt is, hogy ténylegesen színre lépnek-e ezek az új vezetők.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.