Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki az utolsó élő, Úz völgyi veteránt
Bartha Mihály története minden magyarnak kötelező kellene hogy legyen, tanagyagként!
Tudod hogy ki volt ő, és mit tett a hazájáért? Lássuk, hányan vannak tisztában a történelemmel?
A 96 éves veterán családi házánál szervezett ünnepségen Tóth László csíkszeredai főkonzul elmondta,
„nincs a világon közösség vagy nemzet, nincs ország, amely valamilyen módon ne ismerné el a rendkívüli teljesítményeket, és ne juttatná kifejezésre ezekért érzett háláját.
Úgy gondolom, az emberi természet velejárója ez, amely nemcsak az egyén, hanem a közösség számára is fontos, és megerősítve a nemzet önbecsülését, hozzájárul a jelen, a mindennapok megéléséhez, és muníciót ad a jövőért, a megmaradásáért vívott küzdelemhez.”
Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Bartha Mihálynak „az 1944-es Úz-völgyi csatában tanúsított bátor helytállása…
Valamint az ott elesett katonák emlékének ápolása érdekében végzett több évtizedes munkája elismeréseként”.
A főkonzul a veterán életútját ismertette:
Bartha Mihály Árkoson született, Brassóban asztalosinasnak tanult, 1943. október 4-én sorozták be katonának, majd egy év kiképzőtábor után vitték ki az Ugra-tetőre munkaszolgálatra.
1944 augusztusában kapta meg a behívót, majd az Úz-völgyébe vezényelték a 11. Székely Határőr-zászlóalj nehézfegyverszázadába.
A főkonzul felidézte, miként emlékezett Bartha Mihály azokra az időkre: Amikor három-négy tank egyszerre megállt, és az ágyúcsöveket nekünk fordították, akkor már nem volt amit csináljunk, mert az a máktörő, amivel mi lőttünk, az semmit sem ért a nagy tankkal szemben.
Hiába lőttünk kettőt-hármat, az elrepült a levegőbe. Muszáj volt menekülni, mert ott maradtunk volna mind.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is köszöntötték a veterán honvédot, a megyei önkormányzat emléklapot állított ki számára.
„Háromszék utolsó veteránjainak ezzel a gesztussal is megköszönjük, amit a második világháborúban és életük során Székelyföldért tettek”
– mondta Tamás Sándor.
A kérdésre, hogy félt-e a tűzharcban, Bartha Mihály azt mondta,
ha féltünk, ha nem, helytálltunk, a kötelességünket teljesítettük.
Elmondta, már a hetvenes évektől minden évben visszajárt az Úz-völgyébe, vitte az unokákat, majd később már a fiatalok vitték őt, hogy ápolják a csatában elesettek emlékét.
Forrás: Székelyhon
