Érdekes világ

Szlávik János robbantotta a bombát: sokkal több a napi fertőzött, mint amit bejelentenek reggelente

Nagyon erős számot mondott, ami aggodalomra adhat okot…

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa hétfő reggel az M1 aktuális csatornán nem akármit mondott.

Szerinte a vakcina kifejlesztéséig csak a már megszokott módon lehet védekezni a koronavírus-fertőzés ellen: maszkhasználat, kézfertőtlenítés, távolságtartás és a külföldről hazatérők ellenőrzése

Hirdetés

Az infektológus úgy vélekedett, Magyarországon jól védekeznek az emberek, hiszen a napi 10-20-30 új eset nem sok…

De tudni kell azt is, hogy ezek csak a kiszűrt esetek, vagyis ennél tízszer-hússzor több fertőzött is lehet.

„Ez azt mutatja, hogy a vírus még mindig velünk van, és az úgynevezett első hullám még mindig nem ért véget, hiszen nem nulla az esetszám.

Viszont meg kell akadályozni, hogy több legyen”

– hangsúlyozta.

Hozzátette:

Mára az is világossá vált, hogy nem lehet arra számítani, hogy a vírus a nyári melegben eltűnik, ezért fenn kell tartani a védekezést egész évben.

Szlávik János kitért arra is, hogy jelenleg több mint 100 vakcina van kísérleti szakaszban a világon, közülük öt-hatot már embereken tesztelnek.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.