CímlapsztorikÉrdekes világ

Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki az utolsó élő, Úz völgyi veteránt

Bartha Mihály története minden magyarnak kötelező kellene hogy legyen, tanagyagként!

Tudod hogy ki volt ő, és mit tett a hazájáért? Lássuk, hányan vannak tisztában a történelemmel?

A 96 éves veterán családi házánál szervezett ünnepségen Tóth László csíkszeredai főkonzul elmondta,

Hirdetés

„nincs a világon közösség vagy nemzet, nincs ország, amely valamilyen módon ne ismerné el a rendkívüli teljesítményeket, és ne juttatná kifejezésre ezekért érzett háláját.

Úgy gondolom, az emberi természet velejárója ez, amely nemcsak az egyén, hanem a közösség számára is fontos, és megerősítve a nemzet önbecsülését, hozzájárul a jelen, a mindennapok megéléséhez, és muníciót ad a jövőért, a megmaradásáért vívott küzdelemhez.”

Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Bartha Mihálynak „az 1944-es Úz-völgyi csatában tanúsított bátor helytállása…

Valamint az ott elesett katonák emlékének ápolása érdekében végzett több évtizedes munkája elismeréseként”.

A főkonzul a veterán életútját ismertette:

Bartha Mihály Árkoson született, Brassóban asztalosinasnak tanult, 1943. október 4-én sorozták be katonának, majd egy év kiképzőtábor után vitték ki az Ugra-tetőre munkaszolgálatra.

A NEMZET ÉS A HAZA SZOLGÁLATÁBAN

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült a sepsiszentgyörgyi Bartha Mihály is, az utolsó, élő, Úz völgyi veterán. #kitüntetés #veterán #hős #erdélytv

Közzétette: Erdélyi Magyar Televízió – 2020. július 30., csütörtök

1944 augusztusában kapta meg a behívót, majd az Úz-völgyébe vezényelték a 11. Székely Határőr-zászlóalj nehézfegyverszázadába.

A főkonzul felidézte, miként emlékezett Bartha Mihály azokra az időkre: Amikor három-négy tank egyszerre megállt, és az ágyúcsöveket nekünk fordították, akkor már nem volt amit csináljunk, mert az a máktörő, amivel mi lőttünk, az semmit sem ért a nagy tankkal szemben.

Hiába lőttünk kettőt-hármat, az elrepült a levegőbe. Muszáj volt menekülni, mert ott maradtunk volna mind.

Hirdetés

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is köszöntötték a veterán honvédot, a megyei önkormányzat emléklapot állított ki számára.

„Háromszék utolsó veteránjainak ezzel a gesztussal is megköszönjük, amit a második világháborúban és életük során Székelyföldért tettek”

– mondta Tamás Sándor.

A kérdésre, hogy félt-e a tűzharcban, Bartha Mihály azt mondta,

ha féltünk, ha nem, helytálltunk, a kötelességünket teljesítettük.

Elmondta, már a hetvenes évektől minden évben visszajárt az Úz-völgyébe, vitte az unokákat, majd később már a fiatalok vitték őt, hogy ápolják a csatában elesettek emlékét.

Forrás: Székelyhon

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!