CímlapsztorikEgészségünkTudomány

Magyar tudósok felfedezése győzi le a rákot: elképesztő eredményeket értek el halálos betegeken

Gyakorlatilag többszörösen mentették meg őket, már most orvostudományos áttörésről beszélnek.

A Journal of Cancer Research & Therapy című folyóirat 2021. július 21-i számában megjelent publikációban 189 nem-kissejtes tüdődaganatos beteg adatait dolgozták fel, elsődlegesen a betegek várható túlélését elemezve.

A magyar kutatócsoport vizsgálatában a csökkentett deutériumtartalmú víz kiegészítő alkalmazása többszörösére növelte a tüdőtumoros betegek várható élettartamát.

Hirdetés

Ez önmagában is óriási eredmény, és közel vagyunk ez ezl ahhoz, hogy megtaláljuk a rák Achilles-inát.

A medián túlélés 61,9 hónap volt, amely 6-7-szerese a tüdőtumoroknál egyébként várható 8-12 hónapnak.

A kezelést korai stádiumban kezdve a medián túlélés 149 hónap volt, előrehaladott stádiumban indítva 40 hónap.

A deutériummegvonás nők esetében két és félszer bizonyult hatékonyabbnak, mint a férfiaknál (107 a 41,2 hónap ellenében)

– derült ki a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft., a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kara, és a szintén szegedi Avidin Kft. kutatóinak közös közleményéből.

Azt írták, a tüdődaganatos sejtvonalon végzett kísérletekben a deutériumszint csökkentése dózisfüggő módon gátolta a sejtek migrációját.

Ennek kiemelt jelentősége lehet az áttétképződés megelőzésében.

A deutériummegvonás kemoterápia melletti alkalmazása lehetőséget adhat a citotoxikus gyógyszerek dózisának csökkentésére, a konvencionális kezelés hatékonyságának megtartása, akár fokozása mellett is.

Hangsúlyozták: ahhoz, hogy a csökkentett deutériumtartalmú víz beépülhessen a tüdődaganatok standard kezelési protokolljába, további, prospektív vizsgálatok megerősítő eredményei szükségesek.

Hirdetés

A közleményben emlékeztetnek: Magyarországon évente mintegy 10 000 új tüdőrákos megbetegedést diagnosztizálnak, ez a tumorfajta felelős a daganatos halálozások 25-27 százalékáért.

A betegségben elhunytak száma hazánkban éves szinten 8500-8700 fő körül alakul, ezzel világelsők vagyunk a tüdőrák halálozása tekintetében.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!