Magyarország egy biztonságos kis kuckója a világnak: elmenni innen?!
Csak azoknak, akik a 8-10 sornál többet értenek! Nagyon tanulságos és elgondolkodtató!
„El kellene menni innen!” – szeretjük mondogatni, amikor úgy érezzük, kicsit rosszabbul mennek a dolgok.
Magyarországon él egy általános nézet, mely szerint külföldön minden jobb. „Bezzeg Németország, bezzeg London, bezzeg Svájc! El kellene menni innen” – hajtogatjuk.
Magyarország egy biztonságos kuckója a világnak.
Dél-amerikai barátaim elkerekedett szemmel hallgatták a történeteket a hóesésről, a lombhullató erdőkről és a szarvasokról.
„Nincsenek földrengések? Nincsenek vulkánok?”
– kérdezték hitetlenkedve. Számukra mindez egzotikus.
Tulajdonképpen hálátlan, amit művelünk.
Őseink egész kontinenseket utaztak be lóháton, keresve a megfelelő, biztonságos hazát, ahol letelepedhetnek. A Kárpát-medencéig jöttek, hogy megtalálják ezt a termékeny és védett a földet, amiről mi ma panaszkodunk.
Dél-Amerikában büszkeséggel töltött el, amikor arról kérdeztek, hogy melyik nyelvcsaládba tartozik a magyar.
Germán? Szláv? Latin? „Nem. A magyar egyedülálló” – mondtam.
Dél-Amerikában szembesültem azzal, hogy ez mekkora érték. A földnek ezen a részén néhány száz év alatt egy egész kontinens veszítette el a saját nyelvét, a kultúráját, sőt az ősi tudását is a spanyol és portugál hódítások miatt.
Több száz millió ember. Ezzel szemben Magyarország, ez a kis tízmilliós nép, mindent túlélt.
Bár évszázadokig éltünk török, osztrák, orosz elnyomás alatt, nem használva a saját nyelvünket, titokban tartva a kultúránkat, mások javára termelve, mégis itt vagyunk.
Mégis magyarul beszélünk, a hétéveseink már helyesen írnak, a tízévesek bonyolult törteket oldanak meg, és a felnőttek világpolitikai kérdésekről vitatkoznak esténként.
A boltok polcairól ömlenek a termékek, és designer formatervezőink újabb és újabb trükkös ötletekkel teszik még könnyebbé az egyébként is ijesztően kényelmes életünket.
Egy év után visszatérni Budapestre meglepetést okozott: megszépült Duna-part, új kávézók és üzletek, hétköznap este is tömött bárok, ezerféle kulturális program…
„Miért jöttél haza?” – kérdezték sokan. Mindezek után nem csoda, hogy ez a kérdés fejbe vágott. Még most is szédülök tőle.
Egyszerre érzek tehetetlen dühöt és világölelő szeretetet.
Hiszen hogyan értessem meg egy panaszkultúrájú néppel néhány mondatban azt, hogy a világ nagy része hálás lenne azért, ha úgy élhetne, ahogy mi Magyarországon?
Ha ilyen történelme lehetne, ha ilyen kultúrája, ha ilyen életszínvonala. Hogy a boldogság nem külső körülmények kérdése, hanem mindenkiben benne van. Utazni jó, mindenkinek ajánlom.
Talán a hazánktól távol majd észrevesszük: az igazi érték itt van, éppen az orrunk előtt.”
Írta: Zetelaki Réka
