CímlapsztorikEgészségünkTudomány

Még csak most indul a koronavírus elleni harc: házról-házra foglalhatjuk vissza tőle az országot és a világot!

A tudósok megdöbbentő összefüggéseket tártak fel az elmúlt hetekben a koronavírusról.

Elég például csak halkan beszélni vagy suttogni, hogy terjesszük, széklettel is terjed, és több mint egy tucat törzsre mutálódott már a világban.

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb és legérdekesebb tények!

Hirdetés

Rájöttek, honnan jutott be a fertőzés Magyarországra

Az adatokból jól látszik, hogy a két hónappal ezelőtt, Nyugat-Európa bezárkózásakor Olaszországból, Ausztriából és máshonnan hazatérő több tízezer magyar vendégmunkás – az akkori félelmeket igazolva – többszörösen behurcolta a fertőzést Magyarországra.

Van remény, nem biztos, hogy újra lehet fertőződni, legalábbis rövid távon

Korábba voltak olyna ijesztő hírek, miszerint a koronaívrussal újra lehet fertőződni, vagyis rövid időn belül az is elkaphatja, aki már átesett rajta.

Kínából is érkeztek iylen hírek, volt olyan történet, miszerint egy kínai idős asszony a második fertőzésébe már bele is halt. Ám ezek a hírek nem nyertek teljese megerősítést, és kideürlt, hogy a fertőzés utólagos nyomai hosszú ideig jelen vannak a testben, ez okozta a pozitív teszteket.

Ettől függetlenül sincs teljesne kizárva máég az, hogy mondjuk a második hullámban ne fertőződne újra a lakosság jelentősm része.

Tényleg lesz második hullám?

A tudósok egyre inkább egyetértenek abban, hogy igen. Különösen azért, mert a vírus nem pusztult el teljesen, és a nyári meleg hónapokban is jelen lesz,így jó eséllyel újra erőre kaphat október-november környékén.

A meleg meg sem árt neki

A szakértők ezen döbbentek meg eleinte a legjobban, mivel kezdetben mindenki a meleg idő beköszöntét várta, azt gondolván, hogy ez megöli a vírust.

Ugyanakkor a tűző nap hatására a felületekre kikerült vírus valószínűleg hamarabb elpusztul, illetve a vírust hordozó folyadékcseppek is gyorsabban száradnak ki. Vagyis közvetetten segíthet a nyár, de semmiképpen sem lehet megfeledkezni a szociális távolságtartásról.

Több mint egy tucat mutációja van már

A koronaívrusnak sorozatosan újabb és újabb “törzsét” fedezik fel. Ezek között vannak fertőzőbbek és kevésbé virulensek, magasabb és alacsonyabb halálozási rátájúak.

Azt sikerült már meghatározni, hogy kínában egy sokkal enyhébb változata terejdt, míg Európában és az USA-ban tombol a legagresszívabb törzs.

Hirdetés

Szerencsére a törzsek között apró eltérések vannak.

Különálló víruscsoportok

Jelenleg kilenc jól elkülöníthető víruscsoportot tartanak számon, amelyek gyakorisága földrajzilag is eltérő. Így a meghatározott minták alapján jó valószínűséggel meg lehet mondani, hogy mely térségből származó vírussal állhat rokonságban a vizsgált minta.

Elég halkan suttogni is a terjedéshez

Az amerikai National Institutes of Health kutatása szerint köhögés, prüszkölés nélkül, beszélve is terjedhet a koronavírus, ráadásul órákig lebeg a levegőben.

Már 2019 novemberében Európában volt

A vírus már közel fél évvel ezelőtt is velünk volt Európában már több olyan eset volt, amiről utólag derült ki, hogy a koronavírus okozhatta.

A tudósok szerint egy ideig, heteken, hónapokon át “csöndben” és észrevétlenül volt képes terjedni, és az európai lakosság egyes számítások szerint már 2020 elején 60-70%-osan átfertőződhetett.

Lehetséges, hogy laborból szabadult

Máig nagy diplomáciai port kavaró viták vannak arról, honnan jöhetett, miképpen indulhatott meg a terjedés.

A mesterséges eredetet annyiban zárják ki, hogy valószínűleg nem szándékos elterjesztésről lehet szó, abban viszont egyre többen egyetértenek hogy Kína sunnyog, mivel nem engedi kivizsgálni azt a 4-es szintű virológiai labort, ami a koronavírus járvány epicentrumában van, Vuhanban.

Sokak szerint egy véletlen folytán, figyelmetlenségből, gondatlanságból juthatott ki a vírus egy ott dolgozó szervezetében vagy ruháján.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.