CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

Megkondultak a végítélet harsonái? Világszerte egy időben lehetett hallani a furcsa hangokat

Szerintetek mi okozza?

Senki sem tudja, honnan jönnek, a NASA-nak fingja sincs, több tudományos intézet is próbált választ találni rá, mindhiába.

Honnan szűrődnek át ezek a hangok?

Hirdetés

Egyesek szerint egy másik világból, mások szerint megkondultak a világvégét jelző “szírén hangok”…

Egyre több nagyon komoly felvétel árasztja el a netet ezzel kapcsolatban.

A jelenséget ma már nem lehet “eltusolni”, világszerte hallani lehet.

Egyelőre arról nem érkezett jelentés, hogy Magyarországon is észleltek volna-e hasonlót, de ami késik, nem múlik.

A világ egyre több pontján hallani, magyarázat azonban még sincs rá…

A NASA korábban már vizsgálta a fémes, az égből hallható hangokat, amik főleg vízfelületek közelében hallhatók, de jelentették már őket szárazföld felől is.

A vallási szervezetek legtöbbje egyfajta jelnek tekinti:

Elmondásuk szerint a világvége harsonáiról lehet szó, vagyis Krisztus eljövetelét jelzik az égiek.

A különféle bizarr elméleteket csak tetézik azok az információk, amik sorra napvilágot látnak. Például az, hogy a hangokat időnként egyéb furcsaságok is kísérik, mint égi fények, vagy földrengések.

Hirdetés

Tudományos szempontból évek óta próbálnak magyarázatot találni rá, ez azonban egyelőre még nem sikerült.

A jelenség ráadásul úgy tűnik, mintha 2020-ban felerősödött volna.

2016-ban például Jeruzsálem felett tűnt fel, azóta egyre több ehhez hasonló hangot hallani, furcsa felhők és fények mellett…

Véletlen lenne, vagy az égiek valóban üzennek az emberiségnek?

A nagy kérdés az, hogy ezek valóban üzenetek-e. Ha valóban léteznek párhuzamos világok és dimenziók, azokból bármi átszűrődhet bizonyos körülmények között.

Sőt, a mi világunkból is juthatnak át dolgok, lásd a kámforrá váló Római Légiót…

Ez azonban még nem jelent kielégítő magyarázatot a jelenségre…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!