CímlapsztorikMisztikumTudomány

Megvan a szerkezet, amivel feltámaszthatók lesznek a halottak: az ember Istent játszik

Megvan, mivel gyűrhetjük le a kaszást, mivel hozhatók vissza a halottak. A tudósok szerint a szerkezet valóban működhet.

Egy szerkezet elméletben feltámaszthatja a halottakat

Eredetileg a Popular Mechanics számolt be róla, hogyan lehetne a halottakat visszahozni az életbe, méghozzá egy szerkezet segítségével melyhez két nagyon fontos összeevő kell.

Az egyik egy Dyson-gömb, a másik pedig egy fejlett mesterséges intelligencia.

Hirdetés

Ez utóbbi talán senkinek sem kell magyaráznunk, a Dyson-gömbről pedig csak annyit, hogy a

Dyson-gömb elképzelés, mint megastruktúra lehetősége, amikor a csillag köré annak energiájának begyűjtése céljából gigantikus kozmikus méretű gömböt képes építeni egy szuperfejlett civilizáció kozmikus skálájú mérnöki tervezéssel és kivitelezéssel.

Egy szimulált túlvilág lehet a kulcs mindenhez?

A teória szerint mindez a következő recept szerint működhet: először fogjunk egy már-már félisteni képeségekkel rendelkező mesterséges intelligenciát!

Ez utóbbinak természetesen rengeteg energiára lesz szüksége – itt jön tehát képbe a Dyson-gömb.

Ezután az MI a hatalmas számítási kapacitást arra használja majd, hogy begyűjt minden emberről annyi történelmi és személyes adatot, amennyit csak lehet, és ez alapján megalkotja a digitális másunkat.

Ha ez megvan, a digitális másunk egy szimulált valóságba kerül, ahol ismét meghalunk, éppen mint a tényleges életünkben.

Ezután viszont egy szimulált Túlvilágba kerülünk.

Digitális túlvilág, örök élet

Ha tehát elér a technológia arra a szintre, hogy a testünk valamiként feltámasztható legyen, akkor elég lesz csak ezt a tengernyi adatot betölteni, és máris ott folytathatjuk a mindennapjainkat, ahol abbahagytuk – némileg Richard Morgan Valós halál című könyvét idéző módon.

Ez a módszer azonban nem alkalmas azok visszahozatalára, akik az orosz transzhumanistánál kevésbé voltak életükben előrelátóak (én például azt se tudom, tegnap mit ebédeltem, és sohasem vezettem naplót).

Hirdetés

Itt jön képbe azonban a Dyson-gömb és a szuper MI, mivel ez utóbbi akár atomi szinten is elemezhetné a bolygót, így pedig rekonstruálhatna mindenkit.

Ráadásul nem csak digitálisan, hiszen az esetlegesen előkerülő DNS-ből akár a testi feltámadás is lehetséges (bár kérdéses, hogy az miért lenne érdekesebb mint egy temérdek lehetőséggel teli virtuális realitás).

A gond mindezzel csak az, hogy a fizikusok szerint a Dyson-gömb jóval tovább nyújtózkodik, mint ameddig a realitás takarója elér. Stuart Armstrong, a Popular Mechanics-nek nyilatkozó szakértő szerint jelenleg nem ismerünk olyan anyagot, amely ne szaggatná magát darabokra a Nap körül, ráadásul rendkívül instabil építményről beszélnénk a legjobb esetben is, amit már egy meteortalálat is közelebb lökne a csillaghoz, és összeomlana.

Ki mit gondol?

Eljön majd a nap, amikor legyőzhető lesz ily módon a halál?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.