CímlapsztorikÉrdekes világTech-KütyükTudomány

Megvan az örök élet “kódja”: kutyáknál működik a csodapirula, jönnek az emberkísérletek

Már most földcsuszamlásszerű bejelentéseket ígérnek. Megtalálhatták a módszert, amivel az ember örökké élhet.

Döbbenetes, de egy gyógyszer olyan hatásokkal rendelkezik, ami képes lehet örök életet biztosítani és ez már nem valami sci-fi, hanem a valóság.

A Loyal nevű startup ugyanis azon dolgozik, hogy a kutyák életét akár 2-4 évvel is meghosszabbítsák a piruláiknak köszönhetően

Hirdetés

– később pedig ezt ültethetik át az embereknél is hatásos gyógyszerkutatásokhoz.

A gyógyszer fejlesztése egyelőre és alapvetően a kutyák életkorának meghosszabbítása miatt indult el, az ötletgazda szerint azonban ez hamarosan az embereknél is alkalmazható lesz.

A Loyal által fejlesztett csodapirula képes a kutyák öregedését bizonyos mechanizmusok által késleltetni.

Így jelentősen meg tudják majd hosszabbítani az ebek egészséges élettartamát.

Az ígérik, hogy az első ilyen kereskedelmi forgalomban is kapható pirula alig néhány éven belül a boltok polcain lesz.

Már ez önmagába óriási áttörés lesz, de a Loyal még ennél durvább dolgokat is ígér.

Szerintük ugyanis a rendelkezésre álló eredmények és kutatások alapján a kutyákéhoz hasonló gyógyszerek az embereken is alkalmazhatók lesznek

– számolt be róla a Wired.

Úgy tudni, hogy korábban hasonló gyógyszerek fejlesztésével már sikerült például szúnyogok és egerek életét meghosszabbítani – a Loyal azonban egyedülálló módon mindezt a kutyák esetében is megteheti.

Hirdetés

Vagyis megteheti hamarosan, ugyanis jelenleg nem engedélyezi az öregedést lassító és az élettartamot meghosszabbító kezeléseket és gyógyszereket az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága.

A jelenleg a kutyák élettartamának meghosszabbításán dolgozó Halioua mentora, Aubrey de Grey ugyan adott ezen tudományos eredmények hitelességére, úgy érezte, a társadalom meglehetősen közömbös a téma iránt – pedig tulajdonképpen az ő életükre is hatással lehetnek ezek az áttörések.

Ezért számított különlegességnek, amikor 2003-ban felkeltette az emberek figyelmét azzal, hogy bemutatta a GHR-KO 11C néven ismert, laboratóriumi törpe egeret, amely egy héttel ötödik születésnapja előtt – nagyjából kétszer annyit élve, mint társai – halt meg a Southern Illinois Egyetemen, Kenyonék módszere másolásának köszönhetően.

Ugyan a média és az újságírók figyelmét felkeltették De Grey eredményei és víziói, azonban egy 28 kutatóból álló csapat 2005-ben írt egy tanulmányt, amelyben kijelentették, hogy De Grey

sokkal inkább a fantázia, nem pedig a tudomány birodalmában mozog.

Ennek ellenére már most megígérik, hogy földcsuszamlás szerű bejelentések várhatók a közeljövőben.

Szerintük ugyanis tényleg csak néhány lépésnyire van az emberi használatra alkalmas csodapirula, mely megállítja, vagy jelentősen lassítja az öregedést.

Ezzel pedig gyakorlatilag legyőzhetővé válik az öregedés.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.