CímlapsztorikTudomány

Merkely Béla a negyedik hullámról: nagyon fontos üzenete van mindenkihez!

Fordulóponton vagyunk, a nyarunkon áll vagy bukik minden.

Ott, ahol ilyen magas a koronavírus elleni átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám

– mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Merkely Béla a műsorban arról beszélt, Magyarországon nagy valószínűséggel közel vagyunk a nyájimmunitás eléréséhez vagy már el is értük, ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes emberek, családok, akik nem oltatták be magukat, nem fertőződhetnek meg.

Hirdetés

Felhívta a figyelmet arra, hogy azok között, akik nincsenek beoltva, továbbra is lehetnek súlyos lefolyású, akár halállal végződő megbetegedések is.

Azt mondta, arra számít, hogy tovább csökken a kórházban lévők száma, és mihamarabb egyszámjegyűre csökken a napi halálesetek száma, majd a járvány a nyár folyamán „teljes mértékben eltűnik”.

A negyedik hullámmal kapcsolatban azt mondta, a gyógyszergyártók figyelik, a vírusmutánsok közül van-e olyan, amely megkerüli a rendelkezésre álló oltásokat.

Én most biztos vagyok benne, jelenleg a világban nincsen olyan mutáns, amely bármilyen módon veszélyeztetné az emberiséget azzal, hogy ki tudná kerülni a környezetünkben nagy mennyiségben használt oltóanyagokkal elért védettséget,

jelentette ki a Semmelweis Egyetem rektora. Hozzátette: „ott, ahol ilyen magas az átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám”.

Merkely Béla szólt arról is, hogy a járványt akkor tudjuk véglegesen magunk mögött hagyni, ha az átoltottság a világ többi országában is egyre magasabb lesz.

Közölte, a nagyszámú fertőződésnek az lehet a következménye, hogy vírusmutációk jönnek létre.

Megjegyezte:

Létrejöhet olyan mutáns, amely nagyon távol van Magyarországtól, és akkor a visszafertőződés lehetősége elméletileg fennáll.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!