CímlapsztorikÉrdekes világ

Merkely Béla: nem lesz elég a maszk, ez a variáns túl fertőzőképes

Sokkal komolyabb dolgok jöhetnek a szomszédos országokban egyre több a halott. Merkely Béla drámai hangú figyelmeztetést tett közzé.

Merkely Béla az MTI tudósítása szerint egészen aggasztó dolgokat mondott a Magyarországon hamarosan beinduló negyedik hullámról.

Elmondása szerint az oltatlanok minden eddiginél nagyobb veszélyben vannak.

Hirdetés

A delta variáns ugyanis sokkal fertőzőképesebb, és sokkal könnyebben legyűri a szervezetet, mint a brit variáns, mely már szintén jóval erősebb volt az eredeti vuhani törzstől.

Merkely Béla elmondta, hogy a negyedik hullám már nem lesz olyan súlyos mint a harmadik vagy a második, emiatt nem is fogja drámaian leterhelni az egészségügyet.

Ugyanakkor szerinte bár visszatérhet a kötelező maszkviselés, általános szinten, ennek ellenére nem hiszi, hogy az újabb maszkhasználat segít a vírus elleni harcban.

Az információk szerint ugyanis a delta variáns olyan fertőzőképes, hogy egy evésnyi, ivásnyi idő is elegendő ahhoz, hogy tovább adjuk vagy megkapjuk a vírust.

Meg kell szerezni a védettséget, mivel csak ezzel lehet elkerülni a súlyos lefolyású megfertőződést, és csak így tud mindenki visszatérni megszokott életéhez

– fogalmazott.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!