CímlapsztorikÉrdekes világ

Meteorzápor éri el a Földet hétvégén: kiadták a figyelmeztetést

Fontos dologra hívták fel a figyelmet. Mindenkit érinthet!

Látványos égi jelenség várható, a hétvégén pdig el is éri a Földet egy nagyon erős meteoerzápor.

Félni azonban nem kell, mert nem számíthatunk pusztításra, szerencsére.

Hirdetés

Az év első jelentősebb meteorraja nem a „termékenységéről”, mint inkább a hullócsilagok látványos megjelenéséről ismert.

Idén április 21-én éjszaka és 22-én kora reggel tetőzik a Lyridák meteorraj.

Az Időkép tájékoztatása szerint a Lyridák az egyik legrégebbi ismert meteorraj, már az ókorból is vannak feljegyzések.

A meteorrajt a C/1861 G1 Thatcher üstökös által hátrahagyott törmelék okozza.

Amikor a bolygónk áthalad ezen a törmeléken, az – belépve a Föld légkörébe – eredményezi a meteorokat.

Nevét a Lyra, azaz Lant csillagképről kapta, ugyanis látszólag ebből sugároznak ki a meteorok.

A Lyra csillagkép az éjszaka folyamán egyre magasabbra kerül az égen: pirkadat előtt magasan a keleti horizont fölé kell majd tekintenünk, hogy megpillanthassuk a meteorokat.

A Lyridák csúcsidőszakban óránként 10-20 meteort produkálhat, de előfordultak már olyan évek is, amikor 100 darabot is megfigyeltek egy óra alatt.

Péntek éjjel kevés lesz a felhő fölöttünk, sokfelé derült lesz az ég, így kiváló lesz az időjárás a meteorraj megfigyeléséhez.

Hirdetés

Az idei Lyridák megfigyelését a Hold sem zavarja majd, ugyanis éppen a meteoreső csúcsidőszakában lesz újhold

– közölték.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!