Címlapsztorik

Molnár Anikó pár nap alatt 800 ezret meztelenkedéssel, rengeteg előfizetője van

A médiának “dicsekedett el”. Az emberek kiakadtak. Szerintük ez nem munka és gyakorlatilag a “testét árulja online”.

“Menj el a mezőgazdaságba kapálni, vagy betonozni”

– rengetegen szóltak be neki.

Hirdetés

Eldicsekedett vele és nagyot kaszált

Úgy tudni, hogy Molnár Anikó csak vasárnap éjjel indította el OnlyFans-oldalát, amelynek máris közel 168 fizető követője lett, akik havi 15 dollárt, vagyis ötezer forintot fizetnek azért, hogy hiányos öltözetben láthassák az egykori Nagy Ő-t.

Az OnlyFans egy évek óta működő weboldal, amelyen bárki árulhatja erotikus tartalmú fotóit, videóit, de felár ellenében az előfizetők kérhetnek privátban különleges felvételeket, élő chatelést is.

Az oldalra egyre több hazai híresség regisztrál, s nemrég Molnár Anikó is így tett.

A profilja vasárnap éjjel indult el, és másfél nap alatt 168 követője lett, vagyis legalább 840 ezer forintot keresett.

A kíváncsi rajongók száma pedig szinte óráról órára gyarapszik.

“Nem tagadom, szép bevételnél járok” – mesélte.

Azt is hozzátette, hogy ebből még azért ki kell fizetnie a stábot, a fotóst, az informatikust.

Sőt, dicsekedett is.

“Kilencvenöt százalékban pozitívak a visszajelzések. Persze, akad a látogatók között jó pár férfi, sőt nő is, aki legalább egy éjszakát szeretne velem eltölteni.”

Hirdetés

Ebből akar majd élni

Elmondta, hogy a képeit már most lopkodják.

“Ennek lesznek következményei. Ügyvédhez fordultam, mert szeretném megállítani és felelősségre vonni azokat, akik ezt teszik.”

“Jelenleg még a sminktetoválás a főállásom, de ha nagyon beindul az OnlyFans, a jövőben talán ez lesz az első számú munkám. A fotók, videók elkészítése ugyanis sok időt igényel, és ha anyagilag jobban megéri, nyilván inkább ezzel foglalkozom majd.”

-tette hozzá.

Az emberek egy része kiakadt

Egy kisebb de hangos köre az embereknek azonban totálisan kiakadt.

Azt vetik a szemére, hogy ez nem más, mint online áruba bocsátása a testének.

Vagyis nem sokban különbözik attól a legősibb mesterségtől, amit az utcalányok űznek.

“Menj el a mezőgazdaságba kapálni, vagy betonozni” – ilyen és ehhez hasonló vélemények is vannak róla.

Szerintetek amit csinál, valódi munka?

Ki mit gondol?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!