Misztikum

Mozifilmet készítettek az Anunnakikról és az emberiség valódi múltjáról: soha nem kerülhetett napvilágra

A betiltott film kálváriája, és a fajunk teremtéstörténetének eltusolása… Valóban túl sok igazságot tartalmazott a film, és ezért tüntették el a Föld színéről…?

Eltitkolt emberi múlt, idegen teremtéstörténet?

Létezik állítólag egy film, melyet leforgattak, és mely az emberiség eredetét, valódi múltját mutatta volna be. Ez a film szerepeltette volna azokat a nefilimszerű lényeket, melyek az ősi időkben a bolygónkra látogattak.

És melyek valójában megteremtették az embert a saját genetikai kódjuk egy majomszerű élőlénybe való “oltásával”.

Hirdetés

Az ember egy idegen-majom hibridként jöhetett tehát létre, erre pedig számtalan utalást találunk az ősi, több mint tízezer éves agyagtáblák között.

Akárcsak az Anunnakikra tett utalásokat szintén meg lehet találnia világ legősibb civilizációjából fennmaradt nyomok között.

A film, amit betiltottak

Magáról a filmről nem sok információ látott napvilágot. Először 2006-ban szivárgott ki pár információ-morzsa, eszerint eredetileg Jon Gress rendezésében fog elkészülni, és egy igen nagyszabású mozifilmet ígértek az embereknek.

A film azonban végül soha nem jelent meg, sokak szerint pedig azért, mert az Anunnakik titkát mutatta volna be, ez pedig olyan “felébredést” indított volna el az emberekben, amit bizonyos erők nem hagyhattak volna.

A film forgalmazását illetően akadályokba ütköztek, pedig voltak már díszletek és szereplők is.

Rögtön trilógiaként kezdték el tervezni, és tényleg hatalmas szabású filmet akartak kerekíteni belőle.

A rendező akkori elmondása szerint a film tele lett volna olyan komoly üzenetekkel, melyek az embereket ráébresztették volna arra, hogy legalább gondolkodjanak el azon, amit a filmben láttak: “Darwin talán tévedett”.

A film rávilágított volna arra, honnan származunk valójában

Ugyanis a film állítólag több ponton felvetette volna azt, hogy valójában nem az evolúció eredményei vagyunk, hanem egy idegen faj, az Anunnakik genetikai kísérleteinek eredménye.

450.000 évvel ezelőtt szállhattak le először a Földön, és rengeteg kultúrával, ősi néppel kapcsolatban álltak később, és ők terjeszthették el a Földön az életet is.

Hirdetés

A film Zecharia Sitchin 3 könyvén alapult volna, melyeket 2007-ben, 2008-ban, és 2009-ben kellett volna megjelentetniük. Azonban rejtélyes módon nem csak a film nem jelent meg, de végül a könyvek sem.

Minden, ami a mozifilmhez kötődött, leállítottak eltöröltek, vagy megsemmisítettek. Senki sem tudja, hogy miért.

Az összes kép, és a felelhető információk, videók nagy része is ki lett takarítva a világhálóról, mintha sosem létezett volna a film.

Ködösítés a projekt körül

Valójában teljesen homály van abban a tekintetben az Anunnaki-film körül, hogy miért is nem került ki a netre legalább.

A legtöbb vélemény szerint le sem forgatták, vagy csak félkész anyagok maradtak meg belőle.

Mások szerint szisztematikusan semmisítettek meg belőle mindent, még a díszleteket is és a forgatókönyvet.

A hivatalos indoklás szerint egyszerűen elfogyott a pénz a projektre, amit nehéz elhinni, mivel nagy érdeklődés övezte a filmet, ráadásul rögtön három részesre volt megálmodva.

A “rossz nyelvek” pedig azt beszélik, hogy az egész eltusolás ok az volt, hogy a film jelentős hatást váltott volna ki az emberekben a múltunkkal kapcsolatban.

Végső soron pedig elindíthatott volna egy olyan hitéleti vitát, mely megbolygatta volna azokat a történelmi hazugságokat, amiket a fajunk eredetével kapcsolatban magoltattak velünk az elmúlt évszázadokban…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.