CímlapsztorikÉrdekes világ

Nagy Feró várja Ferenc pápától az áldást: “Folyamatosan kommunikálok Istennel”

Ő is ott lesz a Kossuth téren. Zalatnay Sarolta után egy másik Fidesz-közeli zenészceleb is nagy nyilvánosság előtt vallotta meg a hitét, nem is akárhogy.

Érdekes, hogy a csibész rocker most hirtelen megtért Istenhez…?!

Nagy Feró be is avatta az olvasókat az Istennel való kapcsolatába:

Hirdetés

„Folyamatosan kommunikálok Istennel, vitatkozunk is néha, de ebben ez a szép. Református létemre hithű katolikus vagyok”

– mosta el a felekezetek közötti határokat.

Érdekesség, hogy Zalatnay meg evangélikusként várja a pápát.

„Aki hisz Istenben, az hisz saját magában is, ez pedig jó útra vezet. Főleg a mai világban különösen fontos a hit, mikor annyi szörnyűség történik körülöttünk”

– tette hozzá a közéleti kiegészítést a rocker.

Nagy Feró azt is elmondta, nagyon várja, hogy Ferenc pápa Budapestre érkezzen:

„Óriási dolog ez Magyarországnak, ráadásul két éven belül másodjára jön! Ott leszek a Kossuth téren, és várom az áldását”

– mondta a Borsnak.

A katolikus egyházfő április 28-a és 30-a között látogat Magyarországra, hivatalos programja szerint találkozik majd Novák Katalinnal és Orbán Viktorral is, április 30-án pedig szentmisét tart a Hősök terén.

Hirdetés

Ki mit gondol mennyire álszent ez az egész, vagy Nagy Feró mennyire őszinte valójában?

Az elmúlt napokban számos korábban “nagyvilág életet élő” (és még finoman is fogalmaztunk) hazai sztár vagy celeb vallotta meg mélykeresztény hitét.

Mindezt csak azért, hogy tetszelegjenek a Magyarországra érkező pápa előtt.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.