EgészségünkTudomány

Ne menj műtétre koronavírus után: újabb kockázat derült ki!

Ezt senki, még az orvosok sem gondolták volna de az eredmények ezt igazolják… Kezdhetünk aggódni?

A Yale Egyetemen új eljárásrendet vezettek be, mely szerint az elektív műtétekre a koronavírus diagnózisát követően hét héttel kerülhet a leghamarabb sor, amennyiben az eljárás során neuraxiális anesztéziát – azaz spinális vagy epidurális – érzéstelenítést alkalmaznának

-írja a MedicalXpressre hivatkozva az Infostart.

Hirdetés

Az immunhiányos páciensek, diabéteszes vagy többször kórházi kezelésben részesített betegek esetében ennél is elővigyázatosabbak: esetükben legalább 8-10 hétnek kell eltelnie a diagnózistól a műtétig, azokat pedig, akiket intenzív osztályon kezeltek koronavírus-fertőzésük miatt, csak 12 héttel a diagnózist követően műtik leghamarabb.

Természetesen sürgős és életmentő műtétek esetében nem alkalmazzák ezt az eljárásrendet.

A döntés hátterében az áll, hogy több, kisebb tanulmány, köztük egy, a Lancetben publikált kutatás szerint is nagyobb veszélynek vannak kitéve azok egy műtét esetén, akik korábban átestek a koronavíruson.

Egy nagy nemzetközi kutatás ugyanakkor azt mutatta meg, hogy ha hét hetet várnak a beavatkozás elvégzésével, az alacsonyabb mortalitást eredményez, mintha nem várakoznak.

Áprilisban a JAMA Network Open hasábjain jelent meg kutatás a témában: annak eredménye szerint azok körében, akik koronavírus-fertőzés után nem sokkal kerültek műtőasztalra,

kétszer akkora volt a halálozás esélye, mint akik nem betegedtek meg.

Nita Ahuja, a Yale sebészeti részlegének vezetője arra mutatott rá, hogy azért javasolják a műtétek legalább hat hetes halasztását, mert a fertőzés gyulladásos állapotot hoz létre a szervezetben, ami legalább hat hétig fennmaradhat.

De nemcsak a műtéti eljárás, hanem az érzéstelenítés is súlyosbíthatja a gyulladást a szervezetben – jegyezte meg Roberta Hines, az aneszteziológusok vezetője az intézményben.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!