CímlapsztorikEgészségünkTudomány

Német tanulmány állítja: a maszk 24 féle egészségügyi problémát okozhat?!

Pszichés és fizikális módon is káros lehet bizonyos korosztályokra.

Hivatalos tanulmány mehet szembe – legalábbis valamennyire – az eddigi nézetekkel?

Egy nemrégiben elkészített tanulmány alapjaiban rázhatja meg az egész maszkviselés mítoszt.

Hirdetés

Legalábbis bizonyos korosztályoknál.

Arról már korábba is viták voltak, még a járvány 2020-as kitrése elején, hogy használ-e a maszk, vagy sem.

Eleinte még a WHO és Müller Cecília is kifejezetten ellenjavallta a maszkok viselését.

Aztán sorra jöttek a tanulmányok, melyek feketén-fehéren mutatták, hogyan képes megakadályozni a fertőződést és hogyan véd meg másokat a betegektől a maszk.

Azóta pedig továbbra is viták tárgya a viselése, mert bár kétségtelen, hogy véd, nem mindegy, milyen áron.

Felmerültek ugyanis komolyabb egészségügyi aggályok, amiket egyelőre eddig nem sikerült bizonyítani.

Most úgy tűnik, egyes korcsoportoknál fordulhat a maszkviselés ajánlása, megítélése, legalábbis egyelőre szűk szakmai berkekben.

A 2020. október 20-án létrehozott nyilvántartás 363 orvost kért fel arra, hogy tájékoztassa a szülőket és a tanárokat arról, hogyan jelenthetik azokat az egészségügyi hatásokat, amelyeknek a gyermekek a tartós maszkhasználat miatt ki vannak téve.

“Az egészségügyi kérdések kimerítőek voltak, és magukban foglalták:

Hirdetés

az ingerlékenységet (60%), a fejfájást (53%), a koncentrációs nehézségeket (50%), a kevesebb boldogságot (49%), az iskolától/ óvodától való vonakodást (44%), a rossz közérzetet (42%), tanulási zavart (38%) és álmosságot vagy fáradtságot (37%).”

A gyermekek csaknem egyharmada rosszabbul alszik a normálisnál, és a gyermekek negyede esetében új félelmek jelentkeztek. Gyermekek százai voltak kevésbé jókedvűek és játékosak, és a többségük szokatlanul ingerlékeny.

Még több aggodalomra ad okot a légszomj (29,7%), a szédülés (26,4%), és több száz gyermek szenvedett gyengeség, betegség érzetétől, felgyorsult légzéstől, mellkasi nyomástól és rövid távú tudatzavarban szenvedett. Az univerzális maszkviselés tönkreteszi a gyermekek egészségét, immunrendszerüket fogékonyabbá teszi a betegségekre.

Az iskolások maszkviselése olyan orvosi kísérlet, amelyhez a szülők döntése kell, és megalapozott beleegyezésük szükséges.

Ezzel ugyanis gyakorlatilag elvesztik a szülői jogaikat bizonyos értelemben.

Arról nem beszélve, hogy a járványnak is van egy nagyon súlyos társadalmi következménye.

Mégpedig az, hogy mindennél népszerűbbé és követendőbbé válik a távolságtartás kultúrája.

Hogy egymásban az ellenséget lássuk, és a gyerekeket is arra oktatják tudat alatt, hogy féljenek a másiktól, és rettegjenek a kint lévő világtól mert az veszélyes…

“Nincsenek gyártótól független tanulmányok a gyermekek és serdülők maszkhasználatáról, amelyek orvosi termékeknek minősülnek a munkavédelem szempontjából a szakmai alkalmazásokban,”

– zárják gondolataikat a tanulmány szerzői.

Elérhető hivatalos tanulmányok:

https://www.greenmedinfo.com/blog/mask-harms-kids-68-parents-report-alarming-problems-first-its-kind-study-preprint1

https://www.researchsquare.com/article/rs-124394/v1

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.