CímlapsztorikTech-KütyükTudomány

Nincs többé halál: megtalálták az örök élet kódját, nanotechnológiai áttörés küszöbén!

Egy neves multi cég egy világraszóló projektbe kezdett, mely 2029-re elhozhatja nekünk a halhatatlanságot.

Komolyan gondolják, és dollármilliárdok vannak már most is a kutatásban. Ez az emberiség történetének legnagyobb szabású kísérlete.

Nagyszabású kísérlet ami elhozhatja az örök életet

Egy olyan dolog ígérete lebeg a Google multi cégének szakemberei előtt, mely nem túlzás, hogy az egész életünkre hatással lehet.

Hirdetés

Méghozzá szó szerint, ugyanis a világcég egy olyan projekt támogatásába kezdett, melynek feltett célja, hogy 2029-ig feltörje az örök élet kódját.

Erre konkrét tervek is vannak: nanobotokkal oldanák meg a problémát, és a biológiai kódot feltörve elhoznák számunkra az örök élet ígéretét.

Mondhatnánk, hogy ezek csak üres szavak és nagyotmondások, ám a Google nem szokott csak úgy, nagyot mondó projekteket támogatni minden alap nélkül.

Sokan már egyébként azt sejtik a háttérben, hogy igen előrehaladott kutatások, és eredmények zajlanak a színfalak mögött, és a Google tud valamit, amivel valóban rájöhetünk az örökkön örökké tartó fiatalságra.

A világvég azt azért hozzátette, hogy nem arról van szó, hogy az örök élet titkának megfejtésével azonnal képesek is lennénk örök életet biztosítani az emberek számára, de gyakorlatilag mérföldkő lenne az emberiség történelmének szempontjából.

Az élet “megoldó kulcsa”

Annál is inkább, mert ha tudjuk a problémát, és megvan a megoldó kulcs, akkor annak ismeretében néhány év, vagy évtized alatt kifejleszthetünk valamit, ami örökké elhúzódó életet biztosít.

A Google ilyen irányú részlegének vezetője, Ray Kurzweil maga jelentette be, hogy biztosak benne, hogy 2029-re meglesz az örök élet titka, vagyis a megoldás arra, hogyan lehetünk örök életűek.

Elmondása szerint nanobotokkal érnék el azt, hogy ez a csoda megtörténhessen az elkövetkező évtizedekben.

Hogy van-e bármiféle konkrétum a cég kezében, azt nem tudni, de az általuk támogatott különleges részlege a cégnek olyan eljáráson dolgozik, mely minden egyes eltelt emberi évhez hozzá tud adni egy újabbat, így örök életet biztosítva.

Hirdetés

Nanotechnológia és az öröklét

Ezt pedig nanoechnológia alkalmazásával tudnák elérni.

Azt már korábban bebizonyították más kutatások alkalmával, hogy a vérplazmák fiatalításával az egész szervezetben beindulnak a fiatalító folyamatok, vagyis napjainkra már részlegesen de sikerült megfiatalítani az emberi testet, és megállítani az öregedést.

Mások úgy gondolják, hogy a Google által a jövőben gyártott nanobotok milliárdjai fogják a vérben keringve elvégezni ezeket a folyamatokat, így tartva örökké fiatalon a szervezetet.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!