Egészségünk

Okostelefonok és agydaganat? Az FDA megszólalt a lehetséges összefüggésekről

Egy jó ideje sejtik egyes kutatók, hogy komoly összefüggés van az agydaganatok és az okostelefonok által kibocsátott sugárzás mértéke között.

Ezt noha az egészségügyi szerveknek soha nem sikerült minden hitelt érdemlően bebizonyítani, mégsem merték az ellenkezőjét sem kijelenteni.

Főleg mert azt viszont sikerült kimutatni, hogy a sugárzás képes áthatolni a sejteken és a sejtek falán.

Hirdetés

Ily módon pedig akár valóban lehetséges az, hogy megzavarják a sejten belüli folyamatokat, így ugyan csak elméletben, de ez a rák melegágya is lehet.

Nemrég az FDA szólalt meg az ügyben, a legfrissebb általuk végzett kutatásokat ismertetve.

Az FDA, az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala adott ki egy közleményt:

Az 5G terjedése miatt egyre több helyről hallani, hogy az erős sugárzás milyen komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában.

Azonban az FDA szerint erre semmiféle bizonyíték nincs…

A dolog “szépséghibája” az, hogy a tanulmányok támogatói között vannak olyan személyek is, akiknek komoly érdekeltségei vannak a tech iparban.

Vagyis komoly összefonódás lehet az 5G, a mobilgyártók és az FDA között is.

Ez persze nem bizonyítható, de elgondolkodtató, ha valóban így van.

Abba mindenesetre érdemes belegondolni, hogy kik buknának a legnagyobbat azon, ha kiderülne, hogy az 5G és az okostelefonok 95%-a rákkeltő sugárzást bocsát ki…?

Hirdetés

Hát persze, hogy a nagy tech cégek és érdekeltségeik, valamint az okostelefongyártók…

És könnyen lehet, hogy épp itt van a kutya elásva, hisz nem is mondhatnának mást…?

Nem állítunk semmit, mert ezt mi sem tudhatjuk.

De azért elgondolkodtató…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.