Címlapsztorik

Ólommal mérgezik a gyerekeket világszerte: tervezett “népirtás” zajlik a világ szegényeinek eltörlésére?

Egy nemrég közreadott UNICEF jelentés sokkoló dolgokat állít. Egy régóta zajló terv mentén mérgezik a társadalmat és komplett nemzedékeket? A világ szegényei “szükségtelenné váltak” a felső tízezer számára, és elkezdődött a tisztogatás?

Egy új jelentés azt sugallja, hogy 800 millió gyermek vér ólomszintje olyan magas világszerte, amely az egészségügyi szakértők által meghatározott szintet túllépve beavatkozást igényelne, kiemelve azt a széles körű kockázatot, amelyet az ólomnak való kitettség jelenthet egy egész generációra nézve.

-írja az ÚjVilgátudat az UNICEF jelentésére hivatkozva.

Hirdetés

A helyzet súlyos, az okok pedig több dologban rejlenek.

Sokaknak pedig egyenesen az a gyanúja, hogy nem a modern életvitel káros “mellékhatásaként” kerül ólom a gyerekek szervezetébe, hanem irányítottan, és csak azoknál a nemzeteknél, azokban a régiókban, ahol a társadalmilag leszakadt, szegyén rétege él a világnak.

Akikre valójában “nincs is szükség” – vallják egyes New Age mozgalmas, szekták és vallások, nevezzük akárhogy is őket.

Ezt a statisztikák és a számok is alátámasztják, bármennyire is konteósan hangzik.

A kutatók megjegyezték ugyanis, hogy a gyermekkori ólommérgezéses esetek többségét afrikai és ázsiai alacsony és közepes jövedelmű országokban jelentették, és nagy részét Közép- és Dél-Amerikában, valamint Kelet-Európában is azonosították.

Furcsa mód ezen területek mindegyike olyan népeknek ad otthont, akik mára “értéktelenné” váltak a világot uraló szupergazdag elit számára.

De mi állhat mögötte?

Valóban létezhet egy mesterterv, mely a világgazdaságot és valamennyi társadalmi folyamatot lenullázna, kvázi civilizációsan újraindítana mindent, a szegények többségének eltörlésével?

Tényleg létezik egy felsőbb világrend, egy szűk, és mérhetetlenül gazdag körrel, akik a szegénység eltörlését a szegények kiirtásában látják megvalósulni?

Hirdetés

Egy régóta zajló terv mentén mérgezik a társadalmat és komplett nemzedékeket?

A világ szegényei “szükségtelenné váltak” a felső tízezer számára, és elkezdődött a tisztogatás?

Az USA-ban is rengeteg ólomszennyezett gyermek van, sokak utána járása szerint szintén olyan régiókban, ahol nagyobb a szegénység az ország átlagához képest.

Miért pont az ólom? Adódhat a kérdés a konteó kapcsán.

A konteósok azt mondják, hogy létezik egy nagy terv, egy Agenda 21 nevű protokoll mentén végrehajtandó népességcsökkentés, melynek lényege az emberi populáció 5-600 millió alá csökkentése.

Ezzel ugyanis vissza lehetne térni az ember és a természet harmóniájához, a tökéletes egyensúlyi állapothoz.

Az Agenda-21 et pedig a világháborúk óta próbálják ilyen-olyan módszerekkel végrehajtani, de ma már az elmúlt évtizedekben nem golyókkal és tankokkal, hanem csendes gyilkosokkal, az ételeinkbe, a termőtalajba “rejtett” mérgekkel teszik ezt

– állítják.

Persze nagyon nehéz utána járni, hogy valóban van-e valami ezekben a konteókban.

Az alaptézis az, hogy valamennyi legendának egyébként van némi igazságmagja.

Tény, hogy a világ szupergazdag rétegének a többi 6-7 milliárd ember szegénységben tartása a célja.

Ha pedig az emberiség túl nagy létszámban él a Földön, akkor ez a 7 milliárd ember oylan erőforrásokat él fel, melyet a szűk kisebbség magának akar.

Ráadásul egy globális terv mentén még ideológiát is tudnak maguknak gyártani az emberiség ellen elkövetett bűnökre az egyensúlyi állapot visszaállításával…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.