CímlapsztorikÉrdekes világ

Oltás után pár nappal hunyt el a kismama: korszülött babája maradt árván

Az oltás másnapján lett rosszul a magyar kismama, a férje megtörten mesélte el a történteket.

Egy egyedül maradt gyászoló édesapa közeli barátai, munkatársai fordultak segítségért az Anyák az Anyákért Alapítványhoz, akik felvették a kapcsolatot az édesapával. A család drámáját a közösségi oldalukon írták meg.

“Első babájukat várták. Az édesanya 7 hónapos várandós volt, amikor kiderült, hogy kisfiuk lesz.

Hirdetés

Az édesanya megkapta a covid-oltás első adagját. A második oltásra már sajnos nem kerülhetett sor. Másnapra nagyon rosszul lett, belázasodott, olyan végtagfájdalmai lettek, hogy szó szerint nem tudott lábra állni sem.

Mentő vitte kórházba, ahol azonnal megkezdték az ellátását, illetve közben tesztelték, és bebizonyosodott hogy covidos.

Az állapota 2 nap alatt annyit rosszabbodott, hogy úgy döntöttek, lélegeztetni kell. Előtte viszont császármetszéssel világra hozták a kisfiát. Sajnos az állapota miatt szinte magához sem tudta ölelni…

-írják a megrendítő történetet a Anyák az Anyákért Alapítvány Facebook-oldalán.

Az édesapa végig mellette, mellettük volt. Itt jött el a pillanat, amikor nem tudta, hogy a koraszülött kisfiát féltse és próbáljon örülni az új kis életnek, vagy a felesége kezét fogja és búcsúzzon… talán örökre. A szavak elfogynak… Sajnos még aznap meghalt az édesanya…”

Az özvegyen maradt édesapa teljesen összetört. Anyai ágról van egy nagymama, aki idős, beteg, más segítsége nincs. A babaszoba már berendezve, apróbb dolgok hiányoznak csak, amit még ezután terveztek beszerezni.

Május közepe-vége lesz, mire a kisfiát hazaviheti.

Talán ennyi időre most biztosan szüksége is lesz, hogy elkezdje feldolgozni a történteket. Hivatalos szervnél dolgozik/dolgozott, és szolgálati lakásban élnek. Egyelőre biztosan nem fog tudni dolgozni.

Szakember kezdi el segíteni a napokban a gyász feldolgozásában és abban, hogy fel tudjon készülni az APA és ANYA szerepre, egyedüli támaszt nyújtva a pici életnek. Minden segítségre szüksége lesz, hogy az életüket tudja normalizálni. Az apuka többnyire egyedül marad a magatehetetlen csecsemővel, aki teljes mértékben rá van utalva.

Hirdetés

Nagyon nehéz helyt állni ebben a helyzetben, és sokak számára nem marad más megoldás, minthogy idegen emberek segítségét kell kérjék.

A személyiségi és kegyeleti okok miatt arra kérik az érintett család rokonait, ismerőseit, hogy jószándékú hozzászólásaikat most mellőzzék. Ez a család kérése a nyugalmuk érdekében, mert ezáltal elérhetővé válnak.

Ha segítenél: Anyák az Anyákért Alapítvány
MagNet Bank 16200120-18534991

Ha külföldről utalnál:

SWIFT: HBWEHUHB

IBAN: HU 61 1620 0120 1853 4991 0000 0000

A közleménybe írjátok be: Anya nélkül projekt

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.