CímlapsztorikTudomány

Orbán bejelentései: boltokat zárhatnak be, szigorodik a maszkfelem, az iskolákban is óriási változások

Szombaton este nagy bejelentéseket tettek, melyek alapjaiban változtatják meg a hétköznapjainkat.

A bejelentkezéskor kiderült, hogy egy interjúról van szó. Ebben a járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről, lehetőségekről, a járvány kezelésének irányáról beszélt a miniszterelnök.

Miről is van szó, és hogy mi a leglényegesebb?

Hirdetés

Együttműködést kér a kormány mindenkitől, de akik az alapszabályokat (például maszkviselés) nem tartják be, komoly szankciókra számíthatnak. Például az olyan boltot, ahol nem viselnek maszkot, harmadik alkalommal bezárják.

Olyan korlátozásokat, mint tavasszal voltak, nem vezetnek be, mert azt az emberek nem akarják, a nemzeti konzultáció válaszaiból ez derül ki.

Most mindenkinek higgadtan végeznie kell a munkáját, betartani a szabályokat és akkor az idősek életét meg lehet védeni, a családok életszínvonala megmarad és Magyarország működni fog.

Azt mondta, maga is folyamatosan figyeli a napi fertőzötti számokat is, és úgy véli, a napi megbetegedések száma lesz még több is.

A védekezés sikerét ebben a második hullámban az fogja mutatni, mennyi életet sikerül megmenteni, ez lesz a védekezés sikerének mértéke – jelentette ki.

A nemzeti konzultáció eredménye az, hogy az emberek azt akarják: Magyarországnak működnie kell, ne engedje megbénítani az országot a vírus.

Ma bármelyik anya, vagy dolgozó, munkás aggódik, hogy ne kelljen lezárni az országot, mert akkor nincs munka, nincs iskola óvoda, digitális oktatásra kell átállni, és nem biztos, hogy a család tartalékai elegek lesznek.

Ezért olyan haditervet kellett összerakni, amely megvédi az emberéleteket, és a gazdaságot sem bénítja meg – mondta.

Nem lesznek olyan korlátozások, mint tavasszal.

Hirdetés

A miniszterelnök kijelentette, hogy nem akarják lezárni az országot, nem akarnak kijárási tilalmat, sem vásárlási idősávot, sem digitális oktatást.

Ugyanakkor jönnek szankciók, szigorítások is.

Ha valaki a boltban nem visel maszkot, ő és a boltos is kap büntetést. Sőt, a boltos második esetben is kap figyelmeztetést, harmadik esetben bezárják a boltot – jelentette ki a miniszterelnök. Ezeket a döntéseket a közös érdektől vezettetve hozták meg.

Nem azért, mert a szabály az a szabály, hanem azért, mert ezek értelmes szabályok, amiket, ha nem tartunk be, bajt hozunk a fejünkre, nem csak a magunkéra, másokra is. A közjó érdekében, világos, értelmes, az együttműködés hangján megfogalmazott kérésekről van szó – fogalmazott a miniszterelnök.

A szociális intézmények látogatási tilalmát akár rendőri közreműködéssel betartatják.

Az iskoláknál most az egyes osztályok leállítását képzelik el adott esetben, az iskolák bezárását nem tervezik.

Eléri az időseket a fertőzés?

Vannak tapasztalatok, de ezeket virológus szakembereket, orvosokat, a miniszetert, járványügyi szakembereket hallgatunk meg. Meglátjuk mi lesz. Minden nap meg kel hallgatni a szakembereket. Itt most a rugalmasság, cselekvőképesség a legfontosabb

– mondta Orbán Viktor.

A döntéseken ha ell alakítunk, de még nem tartunk a részleteknél, viszont a döntések iránya egyértelmű:

A gazdaságnak működni kell!

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!