CímlapsztorikÉrdekes világ

Orbán is célpontja lehetett a robbantani készülő iszlamista merénylőnek?


Megdöbbentő részletek derültek ki. Megtudták, miért akart a Puskás Arénában robbantani!

Mint ismert, a TEK rárontott egy férfira, aki bizonyíthatóan az iszlám állam katonája volt és csőbombás merényletet akart elkövetni egy jól frekventált helyen.

Ez pedig a feltételezések szerint a Puskás Aréna lehetett volna.

Hirdetés

Páncélozott járművek és rengeteg géppisztolyos kommandós lepte el hétfőn Kecskemét békés, takaros házakkal tarkított zöldövezeti részét.

A környékbeliek arra lettek figyelmesek, hogy a Bambusz utcát hermetikusan lezárták a kommandósok, majd behatoltak egy ott élő, ismert ügyvéd házába.

Úgy tudni, az iszlám hitre áttért fiatal a közelgő futball Európa-bajnokság egyik budapesti meccsén, a portugál–magyar összecsapáson akart robbantani, az interneten vette fel a kapcsolatot az iszlamistákkal, akiknek ígéretet tett, hogy csőbombákat gyárt, majd azokkal lendül támadásba.

A hatóságok az internetes kapcsolatfelvétel alapján szűrték ki a fiatalembert, a kecskeméti akciót a szülői háznál hajtotta végre a TEK, itt kerestek robbanószert, és – a gyanúsítás alapján

– feltehetően találtak is.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a 21 éves férfi „Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén”.

Ha megvalósul a terve, ez lett volna az első ilyen fajta merénylet Magyarországon.

Egyes elképzelések szerint a célpontok között akár Orbán Viktor is ott lehetett, hiszen ő volt a bevándorlásellenesség szimbolikus arca, aki egyfajta tüske lehetett a menekültek között elvegyülve Európába jutnia akaró terroristák szemében.

Ezek csak találgatások egyelőre, de a feltételezések szerint Orbán elmehetett volna a meccsre, ezzel pedig az ő élete is közvetve de veszélyeztetve lehetett volna.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.