Címlapsztorik

Orbán: Ma az európaiaknak nincs joguk hazájukhoz, nyelvükhöz, kultúrájukhoz, családjukhoz és Istenükhöz

Nagyon fontos dolgokat jelentett ki a magyar miniszterelnök. Szerintetek igaza van? Új korszak jöhet?

A Miniszterelnöki Sajtóiroda az állami hírügynökség Országos Sajtószolgálatához is eljuttatta Orbán Viktor Szamizdat 15. című írását.

Ebben a miniszterelnök saját honlapján az Alkotmánbíróság döntését elemzi, amely a magyar határvédelemmel és a migrációval összefüggésben született.

Hirdetés

Szerinte az emberi méltóság védelmében a nemzetközi bíróságok ugyanazt az utat járták be, mint a progresszív Európa társadalmai általában.

Kiszakították az egyént természetes nemzeti, nyelvi, kulturális, családi és vallási közösségeiből.

Tagadják, hogy az ilyen közösségekhez tartozás az önazonosság és így az emberi méltóság része.

Tagadják, hogy ez alapjogi védelmet érdemel. Ma már csak egyének léteznek, akik tulajdonságok nélküli emberek:

Élhetnek bárhol, beszélhetnek bármilyen nyelven, imádkozhatnak bármilyen istenhez.

A kormányfő szerint a hagyományos közösségek teljesen védtelenné váltak. Mint írta, nemcsak a politikai progresszió áll velük szemben, hanem a jog is. Úgy fogalmaz:

Ma az európaiaknak nincs joguk eldönteni, kivel kívánnak egy hazában élni – még akkor sem, ha a tömeges bevándorlás az egyéni identitásuk alapját jelentő hagyományos közösségek felbomlásához vezet.

Végső soron, alapjogi értelemben ma az európaiaknak nincs joguk hazájukhoz, nyelvükhöz, kultúrájukhoz, családjukhoz és Istenükhöz.

Orbán Viktor szerint az Alkotmánybíróság határozata ezzel szemben foglal állást.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!