CímlapsztorikÉrdekes világ

Orbán Viktor bejelentette a szigorításokat – A kormány döntött az új intézkedésekről

‼️Itt vannak a részletek!‼️

A kormányülés után Orbán Viktor a Facebook-oldalán ismertette az új tudnivalókat a koronavírus-járvány kapcsán.

„Az első hullámban csatát nyertünk, most szembe kell nézünk a második hullámmal: most már felkészültebben, tapasztaltabban, ráadásul felvértezve a nemzeti konzultációval.

Hirdetés

A járványügyi szakemberek szerint a járvány december-január tájékán éri el a csúcspontját.

Addig folyamatosan védekeznünk kell!

Van egy haditervünk, ami arról szól, hogyan védjük meg az időseket, hogyan gyógyítsuk meg a betegeket és ezzel egyidőben hogyan tartsuk fenn az ország működőképességét”

– mondta a miniszterelnök videójában, hozzátéve: ehhez védekezéshez minden szükséges forrás megvan az egészségügyben.

Orbán mindenkit megnyugtatott: azt, aki elkapja a betegséget, meggyógyítják.

Ezután felsorolta a kormány döntéseit, amik a következők:

Fenntartja a kormány a beutazási korlátozásokat

Az üzletek mellett a mozikban, színházakban, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is kötelező mostantól maszkot viselni.

Az országos látogatási tilalmat fenntartják

Hirdetés

Október elsejétől csak testhőmérséklet-éréssel lehet belépni a diákoknak és a tanároknak az iskolákba

A tesztek hatósági árát megállapították: 19 500 forintnál többet nem lehet elkérni értük.

A szórakozóhelyeket 11-kor be kell zárni

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!