CímlapsztorikÉrdekes világ

Orbán Viktor egy nem létező WHO-protokollra hivatkozott az iskolanyitás kapcsán

Dagadó botrány? A nemzetközi szervezetnek nincs olyan protokollja, ami ilyet javasolna.

Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki Kossuth Rádiónak adott interjújában egyebek mellett arról beszélt, hogy ő maga sincs meggyőződve a hétfői iskolanyitás időszerűségéről, de a kormány a WHO (Egészségügyi Világszervezet) protokollja szerint cselekszik, amely azt javasolja, hogy zárásnál az iskolákat zárják be utoljára, nyitásnál pedig az iskolákat nyissák ki először.

Csakhogy a WHO-nak nincs olyan protokollja, ami ezt javasolná – írja a Népszava.

Hirdetés

Kökény Mihály korábbi egészségügyi miniszter, a WHO konzultánsa a lapnak azt mondta: a szervezet ilyen protokollt biztos, hogy nem adott ki.

Ajánlások vannak a koronavírus-járvány és az oktatási intézmények összefüggésében, ám ezek elsősorban az iskolák bezárásának vagy megnyitásának általános mérlegelési, kockázatértékelési szempontjait tartalmazzák.

Az pedig még csak javaslat szintjén sem merül fel, hogy az oktatási intézmények megnyitása hol jelenjen meg egy ország nyitási sorrendjében.

“Az előfordulhatott, hogy a WHO valamelyik képviselője valamikor olyasmit nyilatkozott, amiből a magyar miniszterelnök azt a következtetés vonta le, hogy nyitásnál az iskolákat kell kinyitni először, de én ilyenről sem tudok. Azt viszont tudom, hogy a világszervezet főigazgatója egy hete arról beszélt, nem szabad elkapkodni a lazítást”

– fogalmazott Kökény Mihály.

A Népszava a Miniszterelnökséget is kereste, hogy pontosan milyen protokollra gondolhatott a miniszterelnök, de a cikk megjelenéséig erről nem kaptak tájékoztatást.

A lap megjegyzi: Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján szintén ellentmondásosan nyilatkozott a témában.

Először arról számolt be, hogy tetőzik a harmadik hullám és “magas számokkal küszködünk”, nem sokkal később pedig arról beszélt: az óvodák, iskolák nyitását a járványügyi adatok teszik lehetővé.

Hétfőn az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatain kezdődik meg a jelenléti oktatás-nevelés.

Hirdetés

A kormány döntése ellen számos civil, szakmai és érdekvédelmi szervezet tiltakozik.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!