CímlapsztorikÉrdekes világ

Orbán Viktor: „Európa bajban van” – kritikus látleletet alkotott a kontinens jövőjéről

Ebben még ellenfelei és azok is egyetértenek, akik nem igazán kedvelik a politikáját…. TŰPONTOS diagnózis az Unióról?

Orbán Viktor nemrég egy igencsak pontos és tagadhatatlan beszédben fejtette ki a lényeget: mégpedig azt, hogy Európa bajban van.

Azt is lehetne mondani, hogy a végnapjait éli, és az EU vezetősége, nagyszabású politikusai csak kapkodják a fejüket az események után.

Hirdetés

Egyébkét halkan megjegyezzük, ugyanígy reagált az EU 2015-ben a hirtelen jött menekülthullámra is.

Köpni-nyelni nem tudtak, és csak álltak ott és néztek, mint egy béna kacsa, vagy liba, amit tömnek… migránsokkal.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a 15. Bledi Stratégiai Fórumon hétfőn adott egy tűpontos látleletet a kontinensről.

„Európában nehezen értjük meg, hogy – az Egyesült Államokkal és Kínával ellentétben – nem vagyunk képesek gyökeresen megváltoztatni a játékszabályokat”

– mutatott rá a magyar kormányfő.

Orbán Viktor szerint ennek az az oka, hogy nincsen közös európai hadsereg és ahhoz kapcsolódó tudományos-innovatív központok, amelyek a technológiai fejlődés motorjai lehetnének.

Orbán Viktor szerint az Európai Unió jövőbeli sikerének záloga a közös katonai védelmi kapacitás kialakítása.

Azért érték Közép-Európát gyakori támadások az elmúlt időszakban, mert felemelkedőben van, és versenyképessége egyre nő.

„Az Európa többi részétől annyira különböző közép-európai álláspont nem jelenti azt, hogy a többiek ellen vagyunk, de megvannak a saját problémáink, és elsősorban azokkal kell foglalkoznunk”

Hirdetés

Ezt már Morawiecki lengyel elnök nyomatékosította, így egyértelművé tette, hogy ebben számíthat rá Orbán.

Elég, ha szétnézünk a világban, és látjuk, melyik nagyhatalom hogyan reagált: Kína példásan legyőzte a vírust, de Nyugatról ez nem mondható el.

Az Európai Unió túl lassan reagál a kihívásokra, és ez a koronavírus-járvány kezelésében is megnyilvánult.

Az is egyértelmű, hogy kettős mérce működik az Európai Unió nyugati része és a többiek között.

Európa bajban van, mert még mindig nem sikerült meghatároznia új helyét a nemzetközi gazdaságban

– fogalmazott Orbán Viktor, és ebben a mondatában szinte minden benne van , ami az EU-t jellemezte az utóbbi 5-10 évben.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!