CímlapsztorikÉrdekes világ

Óriási bejelentéseket tett Orbán Viktor a maszkviseléssel és a 4. hullámmal kapcsolatban

Riasztó a helyzet, a negyedik hullám bekeríti Magyarországot – állítja.

Ő maga is most hétvégén fogja megkapni a harmadik, emlékeztető dózist, ez szerinte felér egy életbiztosítással.

A maszkviseléssel kapcsolatos kérdésekre, miszerint több szervezet és az MTA is azt ajánlja, hogy zárt térben hordjunk maszkot, azt mondta, hogy:

Hirdetés

Jó, ha az embernél zsebében mindig lapul egy maszk, nála is mindig van, és ha úgy érzi, felveszi.

De szerinte nem szabad áltatni magunkat és a maszk nem véd meg bennünket a koronavírussal szemben, csak az oltás.

Így ez egyúttal azt is jelenti, hogy egyelőre legalábbis nem valószínű, hogy szigorítnai fognak a maszvkiselésen.

A járvány negyedik hullámával kapcsolatban a kormányfő kijelentette: Magyarországon van elég orvos, lélegeztetőgép, vakcina, és nyáron felkészült az ország, hogy a negyedik hullámot is kezelni tudjuk.

A számok alapján azonban még nem értük el azt a fertőzöttségi szintet, mint például Romániában.

A hazai vakcinafejlesztéssel kapcsolatban azt mondta, mi magyarok is próbálunk fejleszteni vakcinát és nem is állunk rosszul vele.

A miniszterelnök azt mondta,

a negyedik hullám lassan bekeríti Magyarországot, kelet felől mindenképpen, riasztó a helyzet Romániában, ahol megteltek a kórházak.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.