Misztikum

Orosz tudós állítása szerint az ember akár ezer évig is élhetett az özönvíz előtti időkben – világszerte heves vitákat váltott ki nézeteivel

Ősi, “örök életű” matuzsálemek márpedig léteztek?!

Kirúgták az oroszok az igazgatót, aki szerint 900 évig.

Auz orosz tudós ugyanis megdöbebntő álíltásait sokak szerint nem tudta alátámasztani.

Hirdetés

Mások azonban hisznek neki és az elméletének, mely azt állítj,a Biblia előtti korokban az emebriség egy része valóban képes volt a majdem ezer éves kort elérni.

Az interneten nagyon népszerűvé válóelmélet szerint egyfajta Isteni büntetés volt az emebri életkor jelentős lerövidülése valamikor az özönvizet követően.

Alexandr Kudrjávcev azt is vallotta, hogy szerinte a bűnök genetikai betegégeket okoznak, köztük már az eredendő bűnnel.

Kudrjávcev példaként az alkoholizmust hozta fel ami racionális, de szerinte régen az emberek 900 évig is éltek mert a Bibliában ilyen is szerepel és az internetről szerzett grafikonnal támasztotta alá a kijelentését.

A teóriát egyelőre a mai napig semmilyen tudományos tény nem támasztja alá.

A nagyon nyitott és nagylelkű tudósok egy része ugyan megjegyzi:

Keveset tudunk még az emberiség múltjáról, így semmit sem érdemes azonnal kizárni, ugyanakkor nincs tárgyi lelet arról, hogy valóban 900 éves emberek jártak volna a Földön.

Manapság a modern tudományok képviselői ellenben azt hangoztatják, hogy az emberi test simán képes lenne több száz évig működni, és különféle technológiai, biológiai kezelésekkel túl lehetne járni az öregedés és a halál eszén.

Vagyis az istenember korszakba belépve a tudatunkat más “testekbe” átmentve kvázi az örök élet kapujában toporgunk.

Hirdetés

Ki mit gondol erről?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!