CímlapsztorikÉrdekes világ

Pandémia Rothschild parancsra? Mi a teljes igazság a világkáoszról?

Tényleg komoly szerepe volt egye szupergazdag családoknak a világjárvány nyomában járó gazdasági válság kialakulásában?

Érdemes elgondolkodnunk azon, hogyan verték át a világot, és hitették el mindenkivel, hogy teljes lezárások, komplett ágazatok megszüntetése, és leállítása szükséges ahhoz, hogy megakadályozzunk egy járvány, mely az emberiség alig 3-4%-ára jelentett halálos veszélyt.

Ma egyre több szakember ismeri el: bár a koronavírus jóval veszélyesebb az influenzánál, még így sem volt indokolt világszerte minden ország gazdaságának leállítása.

Hirdetés

A nyitás-zárás halálkeringőre hívta fel az országok nemzeti tőkéjét, tartalékait.

Eközben a járvány leple alatt a bankárhiénák és nemzetközi nagytőkés elit nem tétlenkedett.

Felvásároltak mindent, ami a pandémia hatásai miatt bedőlt. A nagy halak megették a kis halakat – ahogyan mondani szokás.

A világjárvány nyertesei között a Wall Street “farkasai” ugyanúgy ott vannak, mint a szupergazdag bankárdinasztiák, mint például a Rothschildok.

A Rothschildek összefonódása világszinten is sokakban felkeltette a gyanút, hogy talán közük van bizonyos dolgokhoz, noha nem lehet erre egyértelmű bizonyítékokat találni.

Hacsak véletlennek látszó egybeeséseket nem.

Mint például az a Kínában Rothschild parancsra indított befektetési alap, ami a járvány sújtotta gazdaságilag meggyengült Európai kontinensre irányul.

Kína csak nem ebből kezdte el felvásárolni a bedőlő nyugati cégeket, és szerzett komoly többségi tulajdont egyes kulcsfontosságú vállalatokban, ipari szegmensekben?

Csak nem emiatt tartottak a járvány leple alatt “nagybevásárlást” a tőzsdén értékpapír piacokon?

Hirdetés

Nem állítjuk, hogy így van, mert a folyamatokat valójában senki sem látja át teljes egészében.

Az viszont érdekes és elgondolkodtató, hogy a Rothschild bankárdinasztia erősen érdeklődött a koronavírus előtti időkben Kína iránt.

Aztán bumm…

Véletlen lenne?

Mindenki döntse el maga!

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!