Címlapsztorik

Pár percen belül rakéták és bombák csaphatnak le Ukrajna városaira

A nyugati nemzetek arra figyelmeztettek, hogy Ukrajnában bármikor kirobbanhat egy háború.

A brit védelmi minisztérium fegyveres erőkért felelős államtitkára, James Heappey pár napja azt mondta, hogy a brit állampolgároknak minden lehetséges módon, azonnal el kell hagyniuk Ukrajnát, és nem szabad arra számítaniuk, ahogyan azt nyáron Afganisztánnal kapcsolatban látták, hogy fennállna bármilyen katonai kimenekítés lehetőség.

Heappey most újabb aggodalmát fejezte ki az orosz–ukrán krízis kapcsán.

Hirdetés

Attól tartok, küszöbön áll ennek a lehetősége, de ez nem jelenti azt, hogy biztosan meg is fog történni. Ez csak egy figyelmeztetés, mert amennyiben Putyin kiadta a parancsot, pár percen belül rakéták és bombák csaphatnak le Ukrajna városaira

– nyilatkozta a Sky Newsnak.

Jelenleg körülbelül 130 ezer orosz katona tartózkodik Ukrajna határán, több ezren a tengeren, és a brit hírszerzés is látja, ahogy Oroszország háborús készültségbe kapcsolt, és már üzemanyaggal, illetve orvosi felszerelésekkel is támogatja a határon állomásozó katonáit.

Heappey ismét kijelentette, hogy az Egyesült Királyság attól függetlenül is Ukrajna oldalán áll, hogy az ország NATO-tag akar-e lenni vagy sem.

Az első hétfő reggeli hírek arról szóltak, hogy Vadim Prisztajko, Ukrajna volt külügyminisztere és az ország jelenlegi brit nagykövete Londonban azt mondta, hogy Ukrajna a háború elkerülése érdekében hajlandó lenne lemondani NATO-csatlakozási törekvéseiről. Ám a politikus máris finomította mondanivalóját.

„Jelenleg nem vagyunk a NATO tagjai, és ahhoz, hogy elkerüljük a háborút, sokféle engedményre készen állunk, és éppen ezt tesszük az Oroszországgal folytatott megbeszélések során.

De ezeknek az engedményeknek semmi közük a NATO-tagsághoz, ami benne van az alkotmányban is, azaz nem a NATO-val kapcsolatos ambícióink elhalasztását jelentik.

Arról van szó, hogy jelenleg nem vagyunk ennek a családnak a tagjai, ezért valami mást kell keresnünk, mint például kétoldalú megállapodásokat az Egyesült Királysággal, az Egyesült Államokkal.

Így tehát a NATO-tagságon felül további megállapodásokra törekszünk, amelyek lehetővé tennék, hogy túléljük ezt a mostani megpróbáltatást.”

Hirdetés

Az államtitkár megnyugtatta a briteket, hogy annak ellenére, hogy a nagykövetségi személyzet már elhagyta az országot, a konzuli segítség továbbra is elérhető nem csak Ukrajnában, de Londonban és a szomszédos Lengyelországban is.

Hozzátette, hogy bár a közlekedés még működik, és még néhány kereskedelmi repülőjárat is közlekedik, előfordulhat, hogy ez már nem sokáig lesz így.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.