CímlapsztorikÉrdekes világ

Putyin: a család csakis egy férfi és egy nő unióját jelentheti

Erős beszédet mondott az orosz elnök a Nyugat feslettségéről, romlottságáról. Ki mit gondol?

Putyin orosz elnök egy nagyon erős beszédet mondott most arról, hogy mit is gondol pontosan a Nyugatról.

A véleménye pedig eléggé lesújtó.

Hirdetés

Azt már egy korábbi beszédében is kifejtette, hogy szerinte a Nyugat züllöttsége az ókori, hanyatlás előtti Róma züllöttségével vetekszik.

Most azonban ennél is keményebb szavakat használt.

Az orosz elnök arról is beszélt, hogy a Nyugat ma már romlott értékeket képvisel.

A pedofíliát normális dologként állítják be […] és elismerik a melegházasságokat

– sorolta.

Hozzátéve azt,

Hogy az ő értelmezésükben a család csakis egy férfi és egy nő unióját jelentheti.

Mint mondta, szerinte nem az ukránok ellen harcolnak, hanem azok ellen a nyugatiak ellen, akik gazdasági és politikai szempontból igába hajtották őket.

Ágyútölteléket csináltak ebből a népből, ez a szomorú igazság

Hirdetés

– mondta Putyin, azt állítva, hogy a mostani ukrán kormány a nép helyett külföldi hatalmakat szolgál.

A kritikája lesújtó, a Nyugattal kapcsolatban azt is kijelenttete,hogy a Nyugat hazudott, becsapta őket.

Az orosz elnök ezután arról beszélt, hogy az Egyesült Államok több tízmilliárd dollárral segítette Ukrajnát.

Szerinte a Nyugat engedte ki „a dzsinnt a palackból”, ők gerjesztették a konfliktust azért, hogy elfedjék a társadalmi-gazdasági problémákat és a korrupciót a saját országaikban.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.