Érdekes világ

Putyin háborúja: a magyarok és a lengyelek a következő célpont

Be fognak darálni minket is és a lengyeleket is – állítják.

Putyin nem fog megállni?

Egyre több olyan vélekedés van, miszerint Putyin aligha fog megállni Ukrajnánál.

Ha a Nyugat nem parancsol határozott megálljt, akkor Putyin Ukrajna elfoglalása után már egy NATO tagállamot támadhat meg, a lengyeleket és a magyarokat.

Hirdetés

A kettő közül Magyarország rendelkezik jóval gyengébb hadsereggel, így Putyin számára könnyű célpont lennénk.

Az Active Group alapítója szerint a közvélemény-kutatásból az látszik, hogy az oroszok nemcsak Ukrajnával, hanem az Európai Unióval szemben is hajlamosak az agresszióra.

AZ OROSZ VÁLASZADÓK 86,6 SZÁZALÉKA AZT MONDTA, HOGY NEM ELLENEZNÉNEK EGY, AZ EURÓPA UNIÓ KELETI ORSZÁGAI ELLEN IRÁNYULÓ TÁMADÁST SEM.

Ezen belül 46 százalék mondta azt, hogy Oroszországnak egyértelműen meg kellene támadnia ezeket az országokat, 40,6 százalék pedig valamivel óvatosabban fogalmazva azt mondta, hogy valószínűleg ezt is támogatnák.

Ezzel elkerülhetetlen a harmadik világháború

Putyin nem valószínű, hogy le fog állni, ha látja, hogy nem ütközik jelentőseb ellenállásba.

Majd ha megint atommal fenyeget, a nyugat ismét fülét-farkát behúzza – vélik sokan.

Mások szerint azonban éppen ez lesz az a pont, ahol a harmadik világháború berobban.

A NATO megtámadása látszólag irracionális döntés lenne, de Putyin ukrajnai vérezése is teljesen racionalitás mentes.

Egyre biztosabb, hogy a nagy szovjet birodalom visszaállítása a cél, BÁRMI ÁRON.

Hirdetés

Korábban Joe Biden kijelentette: ha a NATO-t éri támadás, akkor a NATO területének minden négyzetcentiméterét meg fogják védeni, és kirobban a harmadik világháború.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!