CímlapsztorikÉrdekes világ

Putyin kitörölheti az emberi civilizációt a világegyetemből: aggasztó hír érkezett, megnyomhatja a piros gombot

Új hírek Putyin egészségi állapotáról: megnyomhatja a piros gombot? Ha ez igaz, akkor a világ most tényleg óriási veszélyben lehet…

Az igazságot csak néhányan tudják, miközben az orosz államfő egy gyenge pillanatában megnyomhatja azt az atomfegyvereket elszabadító piros gombot, ami amivel kitörölheti az emberi civilizációt a világegyetemből.

Putyint szarvasagancs vérrel tartják életben

Vlagyimir Putyin, Oroszország államfője októberben lesz 70 éves, így nem lenne meglepő, ha lennének egészségügyi problémái. Ezzel kapcsolatban azonban csak – helyenként hátborzongató – pletykákat hallani, amelyeknek egy közös jellemzőjük van: semmit sem lehet bizonyítani

Hirdetés

– kezdi a Moscow Times összefoglalóját, amelyben megpróbált minden információt összegereblyézni, ami erről hozzáférhető.

Putyin egészségi állapota az Ukrajna ellen indított orosz invázió óta, amire ő adott parancsot és kizárólag tőle függ meddig folytatódik, illetve hogyan végződik, a korábbinál is fontosan kérdés.

Az orosz államfő két évtizedes regnálása alatt feltűnően kevés információ látott napvilágot hogylétről.

Az orosz propaganda több fotót hozott nyilvánosságra, amelyeken meztelen, kisportolt felsőtesttel látható. Ezek nyilván azt kívánják sugallni, hogy nála fittebb, macsóbb férfi nincs a világ vezetői között.

Miután azonban rászabadította az orosz hadsereget Ukrajnára, a korábbinál is több találgatás jelenik meg arról, hogy mi lehet az igazság a félmeztelen felszín alatt.

A legrészletesebb elemzés ezzel kapcsolatban az orosz nyelvű Projekt internetes portálon jelent meg, amelynek szerzői a nyilvánosan elérhető információk alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az orosz elnököt fekete-tengeri kikapcsolódásaira egy orvoscsoport követi.

A doktorok egyike Jevgenyij Szelivanov, ismert pajzsmirigyrák-specialista.

A riport okkultizmusra utaló részlete, hogy Putyin hosszú életét állítólag a szibériai szarvasok agancsát tápló vérből készült fürdőkkel is biztosítani akarják.

Ezt a módszert állítólag Szergej Sojgu védelmi miniszter, az elnök szibériai halász-vadász túrinak résztvevője ajánlotta.

Hirdetés

Előrehaladott az állapota

A Paris March nemrégiben arról cikkezett, hogy Putyin 2017-es párizsi, illetve 2019-es szaúd-arábiai utazásai idején egy csapat minden mellékhelyiségből összegyűjtötte az elnök anyagcseréjének maradványait, nehogy azok illetéktelenek birtokába kerüljenek, lehetővé téve, hogy a mintákból következtetéseket vonjanak le Oroszország első emberének egészségi állapotára vonatkozóan.

Még nagyobb szenzációnak szánta az amerikai Newsweek magazin júniusban megjelent cikkét, amely szerint Putyint áprilisban előrehaladott rákkal kezelték.

Az egyetlen alkalom, amikor Vlagyimir Putyin igazoltan beteg volt, 2012 őszén történt. Számos találkozóját el kellett halasztani és eltűnt a nyilvánosságból, miután mozgása bizonytalanná vált.

A hivatalos verzió szerint izomhúzódást szenvedett el, egy lap arról számolt be, hogy motoros sárkányrepülővel repülve bemutatott valamilyen „kunsztot”, ami nem egészen úgy sikerült, ahogy tervezte. A Projekt azonban azt állítja, hogy ekkor kezdődött komoly betegsége.

Megnyomhatja a piros gombot és vége lehet mindennek?

Olyan politikus, aki utódnak látszana, átvehetné a helyét nincs a láthatáron. Eközben az orosz társadalom semmit sem tud vezetőjének fizikai és szellemi állapotáról, mi több, a világ sem semmit erről, miközben megteheti, hogy nukleáris konfliktust robbant ki, ami véget vetne az emberi civilizációnak

– mondja Roman Bedanin, a Projekt főszerkesztője.

Azonban azt az úgynevezett atomkoffert nem olyan könnyű megnyomni, az élesítésnek 4-5 fontos emberen kell még keresztülmennie, így feltehetően – ha nem őrült meg e Kremlen belül mindenki – akkor megakadályoznák a világkatasztrófát.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!