CímlapsztorikÉrdekes világ

Putyin óriási bejelentést tett: az egész világot megváltoztathatja

Az emberiség eddigi legnagyobb eredményét hozhatta el.

Új korszak jön?

Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin olyan dolgot jelentette be, ami mindannyiunk életére hatással lehet.

Hirdetés

A tiedre, a minékre, Európáéra, de még az amerikaiak életére is.

Bill Gates most dörzsölheti a tenyerét…?

Putyin nem mást jelentett be egy sajtóeseményen, mint a koronavírus korszak végét.

Nem is akárhogy és akármilyen módszerrel.

A világon először Oroszországban jegyeztek be oltóanyagot az új koronavírus ellen, közölte Vlagyimir Putyin az orosz kormány tagjaival folytatott videokonferencián, közölte a Sputnik News.

Az elnök az eseményen hozzátette, hogy szerinte a vakcina „elég hatékonyan működik”, és reményét fejezte ki, hogy a „külföldi kollégák is haladnak” a fejlesztéssel.

“Meg kell kezdenünk a vakcina tömeggyártását, hogy mindenki, aki csak akarja, igénybe vehesse tudósaink vívmányát”

– mondta.

A vakcina klinikai vizsgálatát június 18-án kezdték meg, később mind a 38 önkéntes esetében eredményesnek bizonyult.

Hirdetés

Putyin egyik lányát is beoltották, az elnök részleteket is elárult az állapotáról.

“Az első injekció után 38 fokos láza volt, másnap pedig kicsivel több mint 37 fokot mutatott a mérő. A második injekció után szintén emelkedett a testhőmérséklete, de aztán visszaállt a normális szintre, és már jól érzi magát” – árulta el Putyin.

Mihail Murashko orosz egészségügyi miniszter azt mondta, hogy az oltást a Gamaleya Kutatóintézet és a Binnopharm cég gyártja majd.

A miniszter azt is bejelentette, hogy számos ország már jelezte érdeklődését az oltás iránt.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.