Tudomány

Rejtély, hogy lett koronavírusos 57 matróz, akik 35 napja a tengeren voltak

Senki sem tudja, mert az összes tesztjük negatív lett, mielőtt hajóra szálltak. Egy új elmélet szerint a vírus már MINDENHOL jelen lehet?

Nagy a baj, ugyanis egyelőre senki sem tudja, hogyan kaphatta el a koronavírus-fertőzést 57 tengerész, akik 35 napig voltak a külvilágtól elszigetelve a vízen úgy, hogy az indulás előtt a komplett legénységnek negatív lett a tesztje

– írja a France24.

Hirdetés

Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint az Echizen Maru halászhajó hétfőn kötött ki Tierra del Fuego tartományban, miután egyre többen észlelték magukon a koronavírus tüneteit.

Nehéz megállapítani, hogy fertőződött meg a legénység, tekintve, hogy 35 napig senkivel nem léptek kapcsolatba és minden ellátmányt vittek magukkal, tehát nem kaptak utánpótlást

– mondta Alejandra Alfaro, a tartomány egészségügyért felelős vezetője.

Most egy komplett csapat dolgozik azon, hogy a tengerészek jelentkezett tüneteit kronológiai sorrendbe rakják, hátha így közelebb jutnak az igazsághoz.

Leandro Ballatore, a városi kórház infektológiai osztályának igazgatója azt mondta, az eset biztosan kirívó az egész világot tekintve, mert a lappangási idő nem tart egy hónapig.

Nem tudjuk megmagyarázni, hogy kaphatták el

– közölte.

Egy elmélet azonnal felmerült, ami ha valóban igaz lehet, akkor nagyon riasztó tényt mutat magáról a vírusról.

Hangsúlyozzuk, ez csak egy elmélet egyelőre, nincs bizonyítja, sem cáfolva.

Hirdetés

Az egyik “megoldása” az ügynek az, hogy a vírus akár több mint egy hónapos lappangási idővel is bírhat.

A másik lehetséges magyarázat az, hogy a tesztek mégsem képesek minden esetben kimutatni a vírus rejtőzködését a szervezetben…

Egy másik magyarázat pedig azt veti fel, hogy a koronavírus már rég jelen lehet – akár évek óta – mind az emberi populációban, mint pedig a környezetben kvázi mindenhol.

Korábban ugyanis még azt sem tartották lehetségesnek, hogy a levegőben terjed, de már a WHO ezt is elismerte.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!