CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

Tudósok sokkoló felfedezést tettek a haldoklás pillanatairól: ezt minden hozzátartozónak tudnia kellene!

Ez mindent megváltoztathat abban, ahogyan a halálhoz és a búcsúzáshoz álltunk…?

Megvan, melyik érzékszerbünk működik a legtovább, és erősödik fel az utolsó órákban!

A Scientific Reports tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint egy ember életének utolsó óráiban ugyanolyan jól hall, mint fiatalabb korában

Hirdetés

– írja az IFL Science.

Ez azt jelentheti, hogy amikor az emberek haldokló szeretteikhez beszélnek, az valószínűleg tényleg hallja is őket, és megnyugtathatja, hogy ott vannak vele életének végén.

A kanadai kutatás EEG-t, vagyis elektroenkefalográfiát használt arra, hogy a haldokló betegek agyi aktivitását észlelje.

Az eszméletüket elvesztett betegek EEG-méréseit összevetették szintén haldokló, de még maguknál lévő betegekével, és egy egészséges kontrollcsoportéval is.

Az emberek mindegyikének ismétlődő hangokat játszottak le, de úgy, hogy a monoton hangokat néha anomáliákkal törték meg.

A kutatócsoport három jelre figyelt különösen, amelyeknek észlelése azt jelentette, hogy az alanyok észrevették az anomáliákat

-írja a 24.hu

Az eredmények azt mutatták, hogy a végstádiumban lévő betegek is ugyanúgy reagáltak a hangokra, mint a fiatal, egészséges résztvevők.

Az azonban még nem biztos, hogy a haldoklók képesek fel is fogni azokat a hangokat, amiket meghallanak, de a gyakorlat azt mutathatja, hogy igen:

Hirdetés

A haldokló szeretteikhez beszélő emberek és az ápolók is arról számolnak be, hogy a beteget megnyugtatja, ha beszélnek hozzá.

Így, ha esetleg a szavakat mégsem tudja megérteni, azt valószínűleg tudja, hogy beszélnek hozzá, és nincs egyedül.

Egy korábbi kutatás már mutatott be hasonló eredményeket.

Az is egyre biztosabb, hogy még az agyhalottak is képesek agyi jeleket produkálni, igaz alig észlelhető mértékben, amikor beszélnek hozzájuk.

Ez pedig a biológia jelen állása szerint ellentmondásos, kvázi lehetetlen.

Mégis megtörténik, még ha csak alig kimutathatóm jelekben.

Ez pedig azt is jelentheti egyes nyitottabb tudósok szerint, hogy valóban “lehet odaát valami”, vagyis a halál beállta nem végleges, és az emberi tudata, a lélek még egy darabig “elérhető” a mi fizikai valóságsíkunkban is.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.