Tudomány

Rejtélyes lerakódás nyomaira bukkantak a Holdon: a tudomány számára egyelőre ismeretlen

A Baylor Egyetem munkatársai fémlerakódásokat találtak…

Egy 4 millió évvel ezelőtti esemény nyomai lehetnek azok a törmelékek, egész pontosan fémes lerakódások, amiket most fedeztek fel a Holdon.

A Fobes is beszámolt a megfigyelésről, mely meglepte a tudományos köröket.

Hirdetés

A vizsgálatok letapogatásos eljárásokkal készültek, az elemzés során derült ki, hogy van ott valami, aminek nem kellene.

Furcsa anomália a felszín alatt

Az objektum egy Bács-Kiskun megyénél ötször nagyobb területen helyezkedik el.

Ez egy ismeretlen forrásból származó tömeg, mely a Hold egyik kráterében található az Aitken-medence területén.

Ettől a ponttól cirka 300 kilométerre határozták meg az elhelyezkedését.

Aszteroida becsapódás 4 millió éve?

Bár a kutatók közvetlenül nem tudták tanulmányozni a tömeget, a számítógépes szimulációk szerint elképzelhető, hogy a krátert kialakító aszteroidából származó fémet észlelték.

Egy másik elmélet alapján a lerakódás akkor alakult ki, amikor az égitestet alkotó olvadt kőzetanyag lehűlt, és kialakult a Hold mai szerkezete.

Ha a szakértőknek beigazolódnak a sejtéseik, akkor az feltételezhető, hogy a tömeg egy 4 millió évvel ezelőtti aszteroida-becsapódás után hátramaradt fémlerakódástól származik.

Egyelőre semmi sem biztos, de nagyon valószínű lehet az aszetroida elmélet.

A Hold felszíne tele van különféle ilyen jellegű összecsapódások kisebb-nagyobb nyomaival, melyek a Hold jellegzetes “sebhelyes” arcát megformálták.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!