Érdekes világMisztikum

Rejtett járatok és kamrák a gízai piramis mélyén: ember előtti technológiák bizonyítéka lehet?

Érdekes felfedezést tettek a piramist tanulmányozó tudósok, mely megváltoztathatja az emberiség történelmét is.

A gízai nagy piramis, mely a csodás látványt nyújtó piramishármas legnagyobbja, most több ezer év után betekintést engedhet valós céljába.

Ugyanis a tudósok és régészek különféle szonáros és letapogatásos eljárással olyan anomáliákat fedeztek fel a piramis szerkezetében, ami arra enged következtetni, hogy több eddig ismeretlen járat, üreg és hatalmas kamra rejtőzhet benne.

Hirdetés

Ezeket eddig soha korábban nem mutatták ki, csupán legendák és szóbeszédek keringtek róluk.

Azt tudni, hogy a piramisban több rejtett kamra is található. Egy a király, egy a királyné sírhelye lehetett, valamint van egy befejezetlen is annak alapzatánál.

A szakértők úgy számoltak, hogy nincs az ismerteken kívül más üreg az ősi építményben. Ezt feltételezve, mint kiderült, a rejtett kamrák különleges fizikai tulajdonsággal bírnak.

A felső két kamra meglétével a piramis a rá érkező elektromágneses hullámokat képes az alapzat szintjére összpontosítani.

Az egykori készítők szándékosan tervezhették így őket, ám céljuk, rendeltetésük még most is ismeretlen.

A felső két kamra meglétével a piramis a rá érkező elektromágneses hullámokat képes az alapzat szintjére összpontosítani. A felfedezés ugyan óriási, egyelőre további vizsgálatok szükségesek, és az is kérdés, vajon nem csak a modellel sikerülne-e a kísérlet.

A felfedezés ugyan óriási, egyelőre további vizsgálatok szükségesek, és az is kérdés, vajon nem csak a modellel sikerülne-e a kísérlet.

Ez felveti annak a teóriának a valóság tartalmát, mely szerint a piramisok különleges erővel bírtak, rejtélyes energiát voltak képesek kibocsátani.

Egy nagyszabású orosz kísérlet ugyanis korábban már bebizonyította: a piramisok belsejében különleges időbeli, kvantumfizikai környezet alakul ki.

Hirdetés

Ez az erőtér pedig a részecskéket, sőt, a víz kristályszerkezetét is befolyásolta.

Erről a nagy port és heves vitákat kiváltó orosz kísérletsorozatról itt számoltunk be részletesen.

Arról is lehet már egy ideje tudni, hogy a gízai nagy piramis sírkamrájának falai mögött létezik egy másik, kisebb szoba is.

Azóta letapogatásos eljárásokkal vizsgálták meg a falat, és kiderült: az üreges kamrában szerves anyagok maradványai is lehetnek, ebből pedig úgy sejtik, hogy a titokzatos és oly régóta keresett Noferttiti sírja lehet elrejtve Tutanhamon sírkamrájában.

Az egyiptomi hatóságok azonban – bizonyos szinten érthető okokból – nem engedik megnyitni ezt a karmát.

Azóta a piramis Nagy Galériának nevezett folyosójának közelében, egész pontosan alatta fedeztek fel hasonló struktúrákat.

Ez az anomália közel 40 méter hosszú, más mérések szerint 30 méteres, funkciója, egykori rendeltetése ismeretlen.

Sokáig nem lehetett arról sem bizonyosságot szerezni, hogy valóban létezik egy a kamra.

Az egyiptomi hatóságok természetesen ezt sem engedik feltárni.

Az összeesküvés elméletek szerint azért, mert olyan titkot rejt az emberiséggel és a fajunk eredetével kapcsolatban, mely porrá zúzná a jelenleg ismert történelmet, és az emberi evolúció “meséjét” is.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!