Robert Jay Lifton: Gondolat-átalakítás és a diktatúra pszichológiája, avagy agymosás technikák 8 lépésben
Ez akár az ideológiai és más agymosás Bibliája is lehetne.
Az az ijesztő, hogy ezt napjaink rendszereire is rá lehet húzni, tűpontos a hasonlóság!
Így manipulálnak minket, és vezetnek meg milliókat?
Így működtek régen a szekták, tulajdonképpen a lentebb leírt beszervezési lépéseket követve bárkit, még egy normális gondolkodású illetőt is hamar a karmaik közép kaparintottak.
És ami még riasztóbb: napjainkban is számos “közösség”, politikai párt, rajongói tábor, csoport…stb. is ugyanígy működik, ami elgondolkodtató, de minimum kétségbe ejtő figyelmeztető jel.
Robert Jay Lifton „Gondolat-átalakítás és a diktatúra pszichológiája” című 1961-ben íródott könyvének 22. fejezete nyolc olyan technikát sorol föl, amelyeket ideológiai csoportok használnak hívek toborzására. A nyolc technika a következő:
- Miliőkontroll – A beérkező információk megszűrése és az egyén lehető legteljesebb elszigetelése;
- Mitikus manipuláció – a vezető különleges tulajdonságokkal való felruházása, amely feljogosítja őt a világ teljes újraértékelésére;
- A lelki tisztaság megkövetelése – tanulságtétel a csoport ideológiájához való elkötelezettség mellett;
- Megbánás – a csoport által bűnként definiált cselekedetek kötelező meggyónása a csoport előtt;
- Szent tanítás – a csoport vezetője isten nevében beszél és az általa képviselt tanok minden más ideológia fölött állnak;
- Nyelvi túlterhelés – a csoport sajátos nyelvezete a tagokat egyben a csoport gondolkodásmódjának átvételére kényszeríti;
- A doktrína primátusa – Minden a csoport tanításával ellentétes személyes tapasztalat újraértékelése az új ideológiának megfelelően;
- A létezés tagadása – minden csoporton kívüli személy tudatlanként és hitetlenként való megbélyegzése és létének teljes elutasítása.
Az itt említett technikák azért kapnak helyet a tudatmódosítás erőszakos eszközei között, mert azok az érvekkel történő meggyőzésnél, az emberi játszmáknál és a hétköznapi értelemben vett manipulációnál sokkal kikényszerítőbb erejűek, bár jóllehet, az előző fejezetekben tárgyalt módszereknél jóval puhábbak.
Ezen módszereket elsősorban a különböző szekták alkalmazásában figyelhetjük meg.
Általánosan elmondható, hogy a különféle szekták előszeretettel alkalmazzák az érzelmi túlterhelést, az étel- és alvásmegvonást és az emberek elszigetelését egymástól és a külvilágtól.
Az újoncokkal igen nagy szeretettel és odafigyeléssel bánnak, hogy kibillentség őket érzelmi egyensúlyukból és bizalmat ébresszenek a csoport iránt. Ha például a fiúk nem kívánnak részt venni a további programokon, csinos lányokkal bírják őket maradásra.
A résztvevők minden percét különböző ismétlődő tevékenységgel töltik ki, úgymint sportolással, énekléssel vagy imák mormolásával, hogy azok minél inkább kimerüljenek.
Ily módon a résztvevőknek nem marad idejük és energiájuk megosztani egymással kétségeiket.
Ha valakinek kétkedés vagy elégedetlenség ült ki az arcára, azonnal kiemelik a csoportból és szerető, pozitív üzenetek tömkelegét zúdítják rá.
A tagok természetesen mindenkit felszólítanak, hogy szakítsák meg kapcsolatukat szüleikkel, akik úgysem értenék meg őket.
Ennek érdekében a szektatagok minden kommunikációs lehetőséget igyekeznek elvágni a külvilággal.
Mindez olyannyira rejtett módon történik, hogy a gyanútlan érdeklődők semmit sem észlelnek belőle.
A szekták beszervezési módszereire válaszul megjelent a Ted Patrick nevével fémjelzett „átprogramozás” módszere, amely szinte teljesen azonos volt azzal, ami ellen létrejött.
Az 1976-ban megjelent „Átprogramozás: a hit konstruktív megsemmisítése” című kézikönyv (angolul: Deprogramming: the Constructive Destruction of Belief) például a következő módszereket sorolja föl:
éheztetés, alvásmegvonás, megszégyenítés, büntetések, verbális stressz („maximális hangerő, minimális távolság”), szent dolgok meggyalázása, agresszív szex…. stb.
A kemény módszerekre azért is lehetett szükség, mert a szektatagok utasították követőiket, hogy ne figyeljenek az őket hitüktől eltéríteni kívánók szavaira.
Gyakorta előfordult ugyanis, hogy az áttérítés alatt álló személyek semmilyen kommunikációra nem voltak hajlandóak, gyakran mintegy transzállapotban ültek és folyamatosan kántáltak…
